Maruzsa Zoltán kezdte az operatív törzs szerdai tájékoztatóját. A köznevelésért felelős államtitkár elmondta, hogy 383 óvodában rendeltek el rendkívüli szünetet. Jelenleg 122 iskolában – azaz az óvodák 6,5 százalékában, míg az általános iskolák 7 százalékában – van érvényben az egész intézményben rendkívüli szünet. „Az ilyen intézkedések jellemzően egy hétig szoktak érvényben lenni” – mondta Maruzsa Zoltán.
Emlékeztetett, hogy az előző héten zajlott a célzott tesztelés az óvodai nevelők, általános iskolai pedagógusok között. Az óvodákban 74, az általános iskolákban 73 százalékos volt a részvétel a koronavírus-teszten, és ez elmaradt a kormány várakozásaitól. A tesztek 97 százaléka lett negatív. Összességében mintegy 3000 vizsgálat hozott pozitív eredményt. „A járványnak stabilizálása látszik” – jelezte az államtitkár. Ezen a héten zajlik a második tömeges tesztelés az iskolákban. Kérte, hogy azonban vegyenek részt az érintettek. „A cél továbbra is az, hogy működőképes maradjon az iskolai oktatás” – közölte.
Maruzsa Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy december 4-ig kell jelentkezniük a középiskolába készülőknek a felvételire. Egy teremben legfeljebb tíz felvételiző fog majd helyet foglalni a januári felvételi vizsgán. Pótnap január 28. várható, de újabb, rendkívüli pótnapot is beiktatnak február 5-re.
Az előző 24 órában 4136 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel összesen 225 209 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – ismételte meg a reggel közzétett adatokat Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs tájékoztatóján. Ezzel az aktív fertőzöttek száma jelenleg 154 179. Még mindig növekszik viszont a kórházba kerülők aránya, de már nem olyan ütemben, mint korábban. Elmondta, hogy 7732 fertőzöttet ápolnak, közülük 649-en vannak lélegeztetőgépen. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 65 888 fő. Az elmúlt nap során 165 többségében idős, krónikus beteg hunyt el, így a fertőzésben eddig összesen 5142 személy vesztette életét.
A tájékoztatón kiderült az is, hogy az ország valamennyi, azaz mind a 78 fekvőbeteg-ellátó intézményben ápolnak már koronavírus-fertőzötteket, nem csupán a korábban kijelölt járványkórházakban. Folyamatosan figyelik az intézményekre és a személyzetre nehezedő nyomást. Ahol szükséges, döntenek az átcsoportosításokról – magyarázta Müller Cecília.
A kormány a jövő héten dönt a karácsonyt érintő járványszabályokról. Müller Cecília azt kérte, hogy céltalanul senki se járjkáljon fel-alá a plázákban, fontos, hogy azok ne legyenek tele. Inkább a webáruházakat ajánlotta a karácsonyra készülőknek, ajándékot vásárlóknak.
Kiss Róbert alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese elmondta: az előző 24 órában 267 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök a szabályok megsértése miatt. Az előző 24 órában közel 20 ezer alkalommal ellenőrizték a házi karanténokat.
A beolvasott kérdésekre adott válaszok szerdán a következőek voltak:
– Mennyire lépnek fel szigorúan a rendőrök a siket és nagyot hallókkal szemben, akik kommunikációját megnehezíti vagy akadályozza a maszk használata? Kiss Róbert erre úgy válaszolt, hogy ilyen esetekben méltányosan járnak el a rendőrök.
– Az üzletek eladói jogosultak ellenőrizni, hogy igazolványt elkérni, hogy 65 év feletti személy szándékozik-e vásárolni az idősek számára kijelölt idősávban. Aki megtagadja, az nem vásárolhat – közölte Kiss Róbert egy másik kérdésre.
– Hány gyermek fertőződött meg koronavírussul? – kérdezte az RTL Klub. Müller Cecília azt felelte, hogy a 0 és 18 év közötti korosztályban a járvány kezdete óta 21144 személynél azonosították a koronavírus-fertőzést. Ez az összes fertőzött 9 százalékát jelenti. Elmondta, azt is, hogy jelenleg 28 gyermek van kórházban, közülük senki sincs lélegeztetőgépen.