Szombat reggelre 6268 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 204 708 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – derül ki a hivatalos kormányzati tájékoztató honlapról. Az utóbbi napokban látott hatezer feletti esetszámok lényegesen magasabbak, mint a múlt hét közepén látott, 4000 körüli esetszámok.
Elhunyt 152 többségében idős, krónikus beteg, így a halálos esetek száma 4 516 főre emelkedett. Ez új rekordot jelent a pénteki 135 elhunyt után, a korlátozó intézkedések hatása tehát ebben még nem mutatkozik.
A gyógyultak száma 54 021 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 146 171 fő. A honlap szerint az aktív fertőzöttek 20, az elhunytak 24, a gyógyultak 26 százaléka budapesti.
Jelenleg 7536 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 644-en vannak lélegeztetőgépen. Az előző napihoz képest mérséklődött a kórházban ápoltak száma, és hárommal csökkent a lélegeztetőgépen lévők száma, de ez inkább a megnövekedett elhalálozásokkal állhat összefüggésben.
A beazonosított fertőzöttek számában megjelennek a mentők által, a szűrőbuszokon, és a kórházi dolgozók körében gyorsteszteléssel kiszűrtek is – írja a honlap. A péntek és a szombat reggeli adatok összevetéséből kiderül, hogy egy nap alatt 21 562 tesztet végeztek, alig valamivel többet mint előző nap.
A bölcsődei, óvodai, iskolai és szociális dolgozók körében végzett célzott csoportos tesztelés összesített eredménye jövő hét elején várható – teszik hozzá.
Mint figyelmeztetnek, egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett védelmi intézkedések. Ezért este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A rendőrség a kijárási tilalom megszegése miatt eddig összesen 7212 esetben intézkedett.
Az élelmiszerüzletekben, patikákban, drogériákban hétköznapokon 9 és 11 óra, hétvégén 8 és 10 óra között működik az idősek védett vásárlási idősávja, amikor csak a 65 év felettiek léphetnek az üzletekbe. Emellett azonban fontos tudni, hogy az idősek a védett vásárlási idősávon kívüli, más időpontban is vásárolhatnak.
Az üzletek - a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével - este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.