
Négy NEM-es konzultáció a Fudan egyetemről: nyolc szervezet csatlakozott a Karácsony Gergely főpolgámesterrel indított kezdeményezésünkhöz – írja Facebook-oldalán Baranyi Krisztina a főváros kilencedik kerületének polgármestere.
A konzultációban szereplő kérdések a következők:
– Egyetért-e azzal, hogy a Diákváros ne az eredeti tervek szerint és helyszínen épüljön meg?
– Egyetért-e a kínai Fudan egyetem budapesti központjának létrehozásával?
– Egyetért-e azzal, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson a kínai Fudan egyetem budapesti központjának megépítésére?
– Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amely nem nyújt ingyenes képzést magyar diákoknak?
A bejegyzés szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, az LMP - Magyarország Zöld Pártja, a Momentum Mozgalom, a Kulcs a Városhoz, Kulcs a Közélethez Egyesület, a Magyar Szocialista Párt, a Sétáló Budapest, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció ajánlotta fel segítségét a konzultáció lebonyolításához, amit az aHang szervez.
Szavazni június 4. és 13. között online és Budapest több mint húsz pontján személyesen lehet. A véleménynyilvánítás feltétele a fővárosi polgári kezdeményezésről szóló rendelet alapján a budapesti lakcím vagy tartózkodási hely és 14 év feletti életkor.
A bejegyzés a következőkkel zárul: „Szavazzatok online, vagy találkozzunk a sátraknál! Üzenjünk Pekingnek!”