
Ketten meghaltak a gödi Mikszáth Kálmán utcai vasúti átjárónál, ahol szerda este vonattal ütközött egy személyautó – közölte Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt írta: a Nyugati pályaudvarról Szobon át a csehországi Breclavba közlekedő Metropolitan EuroCityvel ütközött az autó. Tájékoztatásuk szerint a fény- és félsorompó jól működött a vasúti átjáróban. A helyszínelés és a műszaki mentés idején mindkét vágányon szünetelt a forgalom, Dunakeszi és Vác között pótlóbuszok jártak.
Este nyolc óra felé egy vágányon megindult a vasúti forgalom Dunakeszi és Göd között. A forgalom újraindulásáról beszámolva a Mávinform azt is tudatta a vasúttársaság honlapján, hogy a helyszínelés végéig, várhatóan az éjszakai órákig továbbra is 10-20, esetenként 20-40 perces késésekre kell számítani a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon.
Frissítés:
Befejezték a helyszínelést, így már mindkét vágányon járnak a vonatok – írta a Mávinform a vasúttársaság honlapján, azt is tudatva, hogy fokozatosan csökkennek a késések a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon.