Lackner Csaba a választások előtt kiszivárgott hangfelvételen arról beszélt, aki nem keres egy év alatt 100 milliót az önkormányzati munkával, az hülye.
Belföld
A szex- és korrupciós botrányba keveredett győri polgármester vagyonnyilatkozatában hét ingatlan és havi 1,3 milliós bevétel szerepel. Ebből aligha futja repülőzésre és orgiára.
A IX. kerületben működhet az intézmény, amelyet a török elnökhöz szorosan kötődő szervezet tart fenn. Minden más egyelőre kérdéses.
A miniszter 55 ezer forintért bérli a budai Várban lévő lakását, az új polgármester azonban felülvizsgálná a szerződéseket.
Az új IX. kerületi polgármester lapunknak megerősítette a dolgot. Információk szerint az I. és a VIII. kerületek új városvezetői is hasonlóképp jártak.
A műtőkben már „csak” 26-28 fokig melegszik a levegő, ám a páratartalom és a bűz elviselhetetlen. Hónapok teltek el a nyári klímabotrány óta, ám azóta sem történt semmi.
A kiadó az újságíróval viteti el a balhét a Dunántúli Naplóban megjelent cikk miatt.
Az RTL Klub műsorának egy kettős állampolgár is nyilatkozott, aki csak szavazni jött át Magyarországra.
Bő három hét múlva, november 9-én tartja tisztújító kongresszusát a Jobbik. Jakab Péter hivatalosan is bejelentkezett.
A főpolgármester szerint az elődjével való találkozásnak csak néhány perces volt a hivatalos része, a többi baráti hangulatban telt.
Amíg a nővér-beteg arány nem javul, addig nem csökkennek érdemben a kórházi fertőzések, s nem csak létszámban, de a képzésen is javítani kell.
A héten találkozik az újraválasztott kispesti polgármester és a botrányba keveredett képviselőtársa.
A főváros teljes budai oldalát szigorúan korlátozott területnek minősítették a sertéspestis miatt.
A miniszterelnök szerint neki nem dolga pálcát törni egyetlen politikus magánélete felett sem.
Balogh Jánosnak ugyan lejárt a mandátuma, de továbbra is szeretne közélettel foglalkozni.