
– Továbbra is főpolgármester úrnak fogom szólítani Tarlós Istvánt, ez a titulus mindenkinek jár, akit egyszer megszavaztak a budapestiek – mondta Karácsony Gergely a főváros vasárnap megválasztott első embere miután találkozott elődjével és átvette a hivatalát.
Hozzátette, mindenkit képviselni
szeretne, aki rá szavazott. Jelenleg az alakuló ülés előkészítése zajlik, és
nem kell politikai boszorkányüldözésre számítani.
Mint mondta, már az alakulóülésen érdemi döntéseket akarunk hozni a szabad és zöld Budapest programjának megvalósítása érdekében. Hozzátette, az egyeztetés barátságos hangulatban telt, ebből néhány perc volt a hivatalos rész, a többi Karácsony megfogalmazásában inkább baráti beszélgetésre hasonlított.
Sajtótájékoztatóm a Városházán - Karácsony Gergely
Sajtótájékoztatóm a Városházán
Az új főpolgármester arról is
szólt, hogy vissza kell adni Budapest megtépázott becsületét, úgy érzi, hogy
semmi akadálya nincs annak, hogy ezzel kezdjék meg a munkát. Bejelentette, már
az új Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén kezdeményezni fogja, hogy Demszky
Gábort és Tarlós Istvánt Budapest díszpolgárjává tegyék.
Hangsúlyozta, nem haraggal,
barátságban váltak el Tarlós Istvánnal, elődje felajánlotta, hogy bármikor
fordulhat hozzá tanácsért.