Azt is elmondta, a kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal.
Cikklapozó
A volt kormányfő szerint „szomorú látni, hogy Magyarországra is megérkezett az Oroszországban kifejlesztett kompromat-technika, csak éppen Anonymus képében”.
Sokakat meglepett, hogy a koronavírus-járvány negyedik hulláma semmivel sem visszafogottabb, mint a második volt. Érthető volt az optimista várakozás, hiszen az emberek 60 százaléka mégis be van oltva. Mi történhetett?
Komolytalannak nevezte a felvetést, hogy miért honvédségi különgéppel utazott a Glasgow-i csúcstalálkozóra.
Azonnali hatállyal mentették fel a magyar szakembert a Hertha BSC irányítói.
A főpolgármester szerint ha ilyen előfordult, akkor majd elbeszélget a sofőrjével, hogy ilyet ne tegyen.
A 116 férőhelyes utasszállítón három váltás repülőszemélyzet utazik, aki felváltva vezeti a gépet.
Az interjúban nem kérdezték Kövér Lászlót arról a hangfelvételről, amely szerint a házelnök a titkosszolgálati vezetők előtt arról beszélt, hogy az ellenzék nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
A bíróság elrendelte a letartóztatását.
A rendőrök a lövöldözőt elfogták.
A főpolgármester reméli, még idén megérkezik a pénz, amelyet egyébként november 25-ig kellett volna elutalnia a kormánynak a fővárosi tömegközlekedés működtetésére.
Már több mint 7400-an vannak kórházban.