Menü

Miért lesz mindig is trendi a retro zene? (x)

Igaz, hogy világunk rohamléptekkel fejlődik és változik, viszont akadnak olyan dolgok, amelyek bár közel sem újkeletűek, mégsem merültek a feledés homályába.

Nem véletlen, hogy manapság is hódítanak a retro zenék, a divatban is időről-időre visszaköszönnek a múlt századi stílusjegyek és az ételek közt is roppant népszerűek a tradicionális fogások. De mitől lesz mégis menő az, aminek elméletileg már idejétmúltnak kellene lennie?

„Mintha ezt már hallottam volna valahol…”

Legyünk őszinték: a mai zeneiparban egyáltalán nincs könnyű dolga annak, aki újat akar alkotni. Hisz már szinte mindent megzenésítettek és megénekeltek amit csak lehet, így a mostani előadóknak igencsak fel van adva a lecke.

Ilyenkor pedig gyakran felmerül az ötlet: kapjunk elő egy régi örökzöldet, akár a múlt század derekáról, poroljuk le, írjunk a dallamra egy jó szöveget, hangszereljük át a mai trendeknek megfelelően és már kész is a „mindent vivő sláger”.

A közönség ifjabb tagjainak minden bizonnyal újszerű élményben lesz része, ám az idősebb korosztály valószínűleg csak sokat sejtető mosollyal bólogat majd, amikor felismeri a modern ütemek mögött az eredeti dal morzsáit.

Olyannyira bevált recept ez manapság, hogy a leghíresebb előadók is élnek vele, hazai- és világviszonylatban egyaránt. Még olyan nagy nevű, kreatív zenészek és együttesek is dolgoznak fel régi dalokat, mint például Majka és Curtis, a Halott Pénz, Madonna, Ava Max vagy Dua Lipa.

Hogyha viszont megtudjuk egy slágerről, hogy valójában „nincs új a nap alatt”, hanem csak újraértelmeztek egy talán rég elfeledett dalt, akkor természetes, ha feléled bennünk a kíváncsiság, hogy vajon mi is lehetett az eredeti szerzemény.

Régi dallamok újragondolva

Egy-egy fiatal számára igen nagy meglepetést tud okozni, amikor a kedvenc zenéi hallgatása közben egyszer csak közlik vele a szülei vagy a nagyszülei, hogy ők ismerik ám ennek a dalnak az eredeti verzióját, az ő fiatalkorukban nagy sláger volt, mindenki erre bulizott.

Akit pedig ennek hatására érdekelni kezd a retro zenék világa, az keresve sem talál jobb lelőhelyet, mint a Retro Rádiót, hazánk leghallgatottabb régi dalokat közvetítő csatornáját. Az Online Rádió weboldalán is fogható adásban egészen a ‘60-as évektől kezdve csendülnek fel az egyes korszakok legnagyobb slágerei, igényes összeállításban, színes műsorokkal megtűzdelve.

Szinte borítékolható, hogy már pár órányi rádiózás alatt is legalább fél tucat olyan slágert ismerünk fel, amelynek jelenleg is van népszerű, feldolgozott változata.

A retro slágerek igazi vonzereje

A Retro Rádió hallgatóságának igen jelentős részét teszi ki az a korosztály, aki még nem is élt akkoriban, amikor a csatornán sugárzott dalok a fénykorukat élték. Ez annak köszönhető, hogy sok fiatal szeretné megismerni a régi slágereket, eredeti verzióban.

Néha pedig az a megdöbbentő felismerés éri őket, hogy az originál változat még jobb is, mint a felújított. Véletlen lenne, hogy a retro bulikra és fesztiválokra is rengeteg 30 év alatti jár? Aligha.

Magyar Hang 2025. február 15., 14:25

A Tisza Párt nagygyűlésén mutatkozott be Ruszin-Szendi Romulusz és Kulcsár Krisztián

A sajtó már a héten megszellőztette, hogy a korábbi vezérkari főnök is Magyar Péter pártjához igazol.
Magyar Hang 2025. február 15., 14:00

Aki szembemegy a hatalommal, megnézheti magát – Hangosítunk

Tiltólistán van Borbély Alexandra? Fel kell vállalnia egy művésznek a politikai értékrendjét? Látszik már, hogy Magyar Péter milyen kultúrpolitikát vinne? Hallgassa meg Ön is lapajánló podcastunkat!
Magyar Hang 2025. február 15., 12:58

„Azok ellen küzdünk, akik a nemzetet leuralják” – így telik a Tisza első kongresszusa

Szombat reggel elstartolt a Tisza Párt egész napos kongresszusa, melyen Magyar Péter évértékelő beszédet tart, és felvonulnak a párt ma még a nyilvánosság számára ismeretlen szakértői is.
Pethő Tibor 2025. február 15., 12:46

Miért nem szabad evezni a Kopaszi-gátnál, ha az állami terület?

Messze még a szezon, azonban nem ártana már most tisztán látni a kérdésben, hogyan és mint használhatjuk a jövőben az öblöt.
LD 2025. február 15., 12:33

Párizs felett egyre ritkábban süt ki a nap

Az időjárási szélsőségek nemcsak a nyarankénti szárazságban, illetve a hó hiányában érhetőek tetten. Franciaországban a tavalyi volt a legkevésbé napos év az elmúlt harminc évben, és 2025 sem indult jobban.
Molnár Csaba 2025. február 15., 11:30

Lájkvadászat a Föld körül több tíz milliárd forint közpénzből

A harmadik magyar űrhajós legkorábban már idén tavasszal feljuthat a Nemzetközi Űrállomásra. Ezzel párhuzamosan az ellentmondások és a titkolózás is sokasodik a küldetéssel kapcsolatban.
Magyar Hang 2025. február 15., 11:24

Kizuhant a kilencedikről az orosz hadsereget kritizáló közalkalmazott

A kelet-oroszországi Habarovszk megyében találtak rá.
Molnár Csaba 2025. február 15., 07:00

Új fájdalomcsillapító vethet véget a receptre kapható drogok uralmának

Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerügyi hatósága évtizedek múltán most engedélyezett először egy nem opioidalapú fájdalomcsillapító hatóanyagot, a szuzetrigint. Számok nyelvén!
Ugrás az oldal tetejére
Miért lesz mindig is trendi a retro zene? (x) | Magyar Hang

Miért lesz mindig is trendi a retro zene? (x)

Miért lesz mindig is trendi a retro zene? (x)

Igaz, hogy világunk rohamléptekkel fejlődik és változik, viszont akadnak olyan dolgok, amelyek bár közel sem újkeletűek, mégsem merültek a feledés homályába.

Nem véletlen, hogy manapság is hódítanak a retro zenék, a divatban is időről-időre visszaköszönnek a múlt századi stílusjegyek és az ételek közt is roppant népszerűek a tradicionális fogások. De mitől lesz mégis menő az, aminek elméletileg már idejétmúltnak kellene lennie?

„Mintha ezt már hallottam volna valahol…”

Legyünk őszinték: a mai zeneiparban egyáltalán nincs könnyű dolga annak, aki újat akar alkotni. Hisz már szinte mindent megzenésítettek és megénekeltek amit csak lehet, így a mostani előadóknak igencsak fel van adva a lecke.

Ilyenkor pedig gyakran felmerül az ötlet: kapjunk elő egy régi örökzöldet, akár a múlt század derekáról, poroljuk le, írjunk a dallamra egy jó szöveget, hangszereljük át a mai trendeknek megfelelően és már kész is a „mindent vivő sláger”.

A közönség ifjabb tagjainak minden bizonnyal újszerű élményben lesz része, ám az idősebb korosztály valószínűleg csak sokat sejtető mosollyal bólogat majd, amikor felismeri a modern ütemek mögött az eredeti dal morzsáit.

Olyannyira bevált recept ez manapság, hogy a leghíresebb előadók is élnek vele, hazai- és világviszonylatban egyaránt. Még olyan nagy nevű, kreatív zenészek és együttesek is dolgoznak fel régi dalokat, mint például Majka és Curtis, a Halott Pénz, Madonna, Ava Max vagy Dua Lipa.

Hogyha viszont megtudjuk egy slágerről, hogy valójában „nincs új a nap alatt”, hanem csak újraértelmeztek egy talán rég elfeledett dalt, akkor természetes, ha feléled bennünk a kíváncsiság, hogy vajon mi is lehetett az eredeti szerzemény.

Régi dallamok újragondolva

Egy-egy fiatal számára igen nagy meglepetést tud okozni, amikor a kedvenc zenéi hallgatása közben egyszer csak közlik vele a szülei vagy a nagyszülei, hogy ők ismerik ám ennek a dalnak az eredeti verzióját, az ő fiatalkorukban nagy sláger volt, mindenki erre bulizott.

Akit pedig ennek hatására érdekelni kezd a retro zenék világa, az keresve sem talál jobb lelőhelyet, mint a Retro Rádiót, hazánk leghallgatottabb régi dalokat közvetítő csatornáját. Az Online Rádió weboldalán is fogható adásban egészen a ‘60-as évektől kezdve csendülnek fel az egyes korszakok legnagyobb slágerei, igényes összeállításban, színes műsorokkal megtűzdelve.

Szinte borítékolható, hogy már pár órányi rádiózás alatt is legalább fél tucat olyan slágert ismerünk fel, amelynek jelenleg is van népszerű, feldolgozott változata.

A retro slágerek igazi vonzereje

A Retro Rádió hallgatóságának igen jelentős részét teszi ki az a korosztály, aki még nem is élt akkoriban, amikor a csatornán sugárzott dalok a fénykorukat élték. Ez annak köszönhető, hogy sok fiatal szeretné megismerni a régi slágereket, eredeti verzióban.

Néha pedig az a megdöbbentő felismerés éri őket, hogy az originál változat még jobb is, mint a felújított. Véletlen lenne, hogy a retro bulikra és fesztiválokra is rengeteg 30 év alatti jár? Aligha.

Lakner Dávid 2025. február 15., 07:00

Borbély Alexandra: Most végre történhet valami

Borbély Alexandra színésznő feketelistákról, kisebbségi létről, a hatalommal való szembeszegülésről és új filmjéről, az Emma és a halálfejes lepkéről. Interjú!
Magyar Hang 2025. február 14., 21:32

Zeleszkij szerint Putyin 2026-ra háborút készít elő NATO-országok ellen

Az elnök kijelentette, Ukrajna soha nem fogja orosznak elismerni a megszállt területeket.
Magyar Hang 2025. február 14., 21:11

Megölt japán nő ügye: a rendőrséggel egyeztetett a nőjogi egyesület

A Patent szerint a nőszervezeteket be kell vonni a rendőrképzésbe.
Magyar Hang 2025. február 14., 20:51

Magyar Péter ezreket vár a szombati Tisza-rendezvényre

Évértékelőt is tart majd.
Magyar Hang 2025. február 14., 19:39

Orbán Viktor Tucker Carlsonnak: Trump megváltoztatta a Nyugat politikai gondolkodásmódját

Az ukrán-orosz háború mögött valójában a NATO bővítésének kérdése húzódik meg – jelentette ki Orbán Viktor az amerikai jobboldali véleményvezérrel folytatott interjú során. Szerinte az oroszok mindig betartják a szavukat.
Magyar Hang 2025. február 14., 19:00

Csunderlik Péter: Visszatértek a régmúlt idők eszelős szellemei a magyar politikába – Kompország

Leváltható-e választásokon az Orbán-rendszer? Elképzelhető, hogy a bukását éppen az amerikai elnök idézi elő? Erről is szó lesz a Kompországban!
Magyar Hang 2025. február 14., 18:35

Nem árulja el a TEK, hogy mennyibe került Orbán Viktor védelme az indiai úton

Az indoklás szerint a válasz veszélyeztetné Magyarország bűnüldözési, illetve bűnmegelőzési érdekeit.
Magyar Hang 2025. február 14., 18:23

Lázár János döntött, Hódmezővásárhelyé lehet a Wenckheim-kastély

A miniszter ezért oda is szúrt Márki-Zay Péteréknek.
Ugrás az oldal tetejére