Az asztmában vagy más légzőszervi betegségben szenvedőknek nem javasolják, hogy az érintett településeken ebben a napszakban intenzív fizikai tevékenységet végezzenek a szabadban.
Életmód
A korosztály képviselői úgy érzik, most még keményen harcolnak, de negyven fölött majd a stabil, nyugodt évek jönnek.
Sokkolónak nevezték az eredményeket az UNICEF égisze alatt készített tanulmány szerzői. A mérgezés már az ókor óta komoly problémákat okoz és Európában még ma is akad olyan régió, ahol szennyezett fűszerek jelenlétére bukkantak.
Új fajok is érkeztek, például a sokáig kihaltnak hitt Parma-kenguru vagy az aranyszőrű takin, és a Lapkekert is megnyitott.
200 kilométeres széllökéseknek is ellenáll a híd, a helyiek szerint a turisták 20 százalékának már a látványától inába száll a bátorsága.
Az agármérnök végzettségű férfi 70 évet dolgozott.
Valótlanságokat híreszteltünk – ezt kell közzétenniük a jogerős ítélet szerint.
Minden a pestókkal kezdődött – a Kiskovász története. „Ki vagyunk éhezve a jó dolgokra”, mondja a balett-táncosból lett pék, Sábli Péter.
A programhoz bármely magyar bortermelő csatlakozhat száraz fehér, 2019-es évjáratú borával, amely jellegzetes kárpát-medencei szőlőfajtákból készült.
Van, ahol 60 százalékot is emeltek a jegyáron – derült ki a Balatontipp összeállításából.
Méghozzá azért, amiért a magyar kormány érdemben küzd a dohányzás csökkentéséért. Holnap lesz a dohányzásmentes világnap.
Megannyi újranyíló helyszín az MTI fotósainak szemével, galéria a Tisza-tótól a Balatonon át a lezárt Nyugati pályaudvarig.
Magunk sem hittünk a fülünknek és a szemünknek, amikor lapunkhoz pár hete olyan információk jutottak el, hogy a bicskei tó mellett két harci jármű parkol.
A koronavírus már nyomot hagyott a keresztnevekben is.
Paige Warren ökológus szerint azért nem fogják ellepni a nagyvárosokat a vadak, de változhat az állatok viselkedése.