Elindult a Pegasus-botrányt feltáró EP-s bizottság, három magyar tagja is van
Forrás: Marabu/Magyar Hang

Három új szakbizottságot is felállított az Európai Parlament, ebből az egyik a Pegasus-kémszoftver felhasználást fogja kivizsgálni – derült ki az Európai Parlament csütörtöki közleményéből. 

Mit írták, „a Pegasus és azzal egyenértékű megfigyelő kémprogramok használatának kivizsgálásával foglalkozó vizsgálóbizottságban az alábbi magyar képviselők dolgoznak majd: Rónai Sándor (a DK politikusa, amúgy az S&D frakciójában ül az EP-ben), Donáth Anna (a Momentum elnöke, a Renew Europe frakció tagja), Hidvéghi Balázs (a Fidesz politikusa, és miután a kormánypárt elhagyta az Európai Néppártot, független).

A második szakbizottság „az Európai Unió valamennyi demokratikus folyamatába történő külföldi beavatkozással, többek között a félretájékoztatással foglalkozó különbizottság” az alábbi magyar tagokkal: Donáth Anna, Hidvéghi Balázs és a fideszes Bocskor Andrea.

 

Lesz egy harmadik, a Covid–19-világjárvánnyal és annak tanulságaival foglalkozó különbizottság is, annak viszont nem lesz magyar tagja.

Mint ismert, tavaly nyáron írta meg a Direkt36, hogy tényfeltáró újságírókat és az Orbán-kormány kritikusait is célba vették egy izraeli kémfegyverrel.

Direkt 36: Tényfeltáró újságírókat és az Orbán-kormány kritikusait is célba vették egy izraeli kémfegyverrel
Magyar Hang

Direkt 36: Tényfeltáró újságírókat és az Orbán-kormány kritikusait is célba vették egy izraeli kémfegyverrel

Több érintett telefonjainak vizsgálata bizonyította: feltörték a készülékeiket!