Vége az évnek, itt az ideje a számvetésnek. Az ország, illetve az itt élők számára nem mindegy, hogyan teljesít a gazdaság, mert fejlődni, jobban élni csak a megtermelt javakból lehet. Mi is számvetésre kértünk fel közgazdászokat: hogyan értékelik Magyarország 2018-as teljesítményét, s mit várnak a jövőtől. Cikkünkben Csaba László közgazdász, egyetemi tanár, akadémikus, Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, akadémikus és Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus írja le ezzel kapcsolatos gondolatait.
Csaba László: Növekedés és fenntarthatóság
Hagyományosan a gazdasági teljesítményt a termelés, a kibocsátás, vagy a fogyasztás mennyiségével, a nemzeti termék, illetve a GDP vagy a foglalkoztatás bővülésével mérték. Az elmúlt három évtizedben a világ közgazdaságtanában ez megváltozott. Hiszen látjuk azt – nem csak Kínában –, hogy a termelés gyors bővülése a környezet, az életminőség – sőt magának a túlélés esélyeinek – romlásával, a következő nemzedék kizsebelésével járhat. Épp ezért helyette a fenntarthatóság szempontja vált sikermércévé.
Magyarország 2018. évi fejlődésében jó eredmények jelentkeznek a rövid távú, hagyományos sikermutatók terén. A növekedés meg fogja haladni a 4 százalékot, a foglalkoztatás és a munkanélküliség mutatói – közel 70, illetve 3,5 százalék – a nyolcvanas évek vége óta nem látott szintre javultak, a fizetési mérleg eközben többlettel zárt. Stabil a kormányzat helyzete, és a bankrendszeré is.
Ugyanakkor a szélesebb értékelési szempontok alapján nem indokolatlan, ha némi fejcsóválás is történik. Vajon mennyi ideig tartható fenn egy olyan gazdasági helyzet, amelyben a bérek növekedési üteme háromszorosan – nem tévedés – haladja meg a termelését? Bárki, akinek van betéti társasága, vagy más módon szembesült már a gazdálkodás konkrétumaival, elgondolkozik, s rávágja: ez bizony nem mehet sokáig, mert tőkefeléléshez vezet.
Csaba László: Közelít a válság, s mi nem készültünk fel rá | Magyar Hang
Csak idő kérdése, mikor pukkan ki a lufi, ahogy 2008-ban – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában a közgazdász.
Ha a termelés értéke dollárban csak 2017 végére érte el a válság előtti szintet, az egy évtizeddel korábbit, miközben közel egymillió fővel többen állítják ezt elő, vajon mi a helyzet a termelékenységgel? És ha azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok közül a legjobb elmék, a leginkább vállalkozókészek hagyják el az országot, miközben a gyengék és a betegek maradnak itthon, akkor ez hova vezet? Ki fog három, öt, tíz vagy húsz év múlva teljesíteni, nagy dolgokat véghez vinni? És vajon jó-e az, ha az Európai Unió meghatározó erőivel és a szomszéd államok legtöbbjével kimondottan fagyos a viszony, a nemzetközi sajtó és a legtöbb állam közvéleménye tamáskodva figyeli kormányzatunk megnyilatkozásait és sokszor támogatói által sem értett gyakorlatát – a volt macedón kormányfő védelmétől a letelepedési kötvényekig terjedő körben?
Egy szó mint száz: nehéz lenne hitelt adni ama előrejelzéseknek, amelyek szerint a világgazdaság és a világpolitika kockázatai, a belső hajtóerők kimerülése és a rég ismert hibák, fogyatékosságok ellenére a megoldás a „győztes csapaton ne változtass” elve mentén lenne megtalálható.
Bod Péter Ákos: Véget érhet a kegyelmi időszak
Gazdaságunkról köztudott, hogy külgazdasági és pénzügyi értelemben nagyon nyitott, de a nyitottság mértékével nincs mindenki tisztában. Míg a német export a német bruttó hazai termék 50 százaléka körüli, addig a magyar (vagy az ír, a szlovák) mutató ennek duplája. Nyilván hasonló arányú import is tartozik ehhez a szerkezethez. Pénzügyi oldalon is nagy a nyitottságunk, elég a térségben legmagasabb arányú államadósságunkra utalni, vagy az EU-ból származó nettó transzferekre, és újabban a külföldön dolgozó magyarok hazautalásaira.
Bod Péter Ákos: Nincs logikus magyarázat a kormány kommunikációjára | Magyar Hang
Bod Péter Ákos a kormányközeli pályázókról, a tudomány függetlenségéről és arról, miért kellene mielőbb bevezetni az eurót.
Ezt a nagy kereskedelmi, pénzügyi kitettséget azért emelem ki, mert minden mostani és prognosztizált nemzetgazdasági mutatószám a világkonjunktúra (azon belül a közép-európai üzleti ciklus) alakulásának függvénye. Láttuk, hogy amikor 2016-ban technikai okokból visszaesett az uniós pénzek beáramlása, a magyar gazdasági növekedési ütem 2 százalékra mérséklődött, míg a rákövetkező két évben az európai transzferek felfelé nyomták a GDP növekedési ütemét.
2018 a hazai termék, az export és a foglalkoztatás szempontjából sikeres esztendő lesz. Ugyanakkor a csaknem négyszázalékos infláció, a szakmák zömében fellépő erős munkaerőhiány és a termelékenység növekedését jócskán meghaladó béremelkedés jelzi az egyensúlytalanságok éleződését. Nem kétséges, hogy gazdaságunk túlfűtött állapotban van. Az eddig igen kedvező külső konjunktúra és a hazai élénkítő gazdaságpolitikai kurzus együttesen járult hozzá ehhez az állapothoz. A vártnál jobb 2018-as tényadatokra alapozva a kormányzat megemelte a 2019-es növekedési előrejelzést. Ez látszólag logikus, holott sokkal inkább az várható, hogy amint az európai konjunktúra gyengül (márpedig a hosszú idő óta felívelő ciklus szakaszt bizonyosan ütemesés követi az euróövezetben), a külső feltételek akkor is gyengülnek, ha nem következik be a külvilágban semmilyen sokk, megrázkódtatás.
Elhúzódhat az amerikai-kínai kereskedelmi háború, Magyarország is megérezheti | Magyar Hang
Senkit ne tévesszen meg, hogy az argentin G20 csúcstalálkozón Donald Trump és Hszi Csin-ping tűzszünetet kötött.
Sajnos azonban éppen ennek az ellenkezőjére van nagy esély. E pillanatban a brit kilépés feltételeit és következményeit sem látjuk tisztán, és már a nyakunkon „Európa beteg embere”, azaz ezúttal Olaszország ügye: az új olasz kormány eltér az uniós pénzügyi szabályrendtől, és ezzel mindannyiunkra kiható feszültség, bizonytalanság keletkezik az EU-ban. Eközben élesedik a vámháborús retorika az amerikai kormányzat részéről, sőt már ténylegesen is elindult a vámemelési ciklus. Ha netán tényleg kiterjesztenék a beviteli vámokat az európai autókra, akkor az közvetlenül Németországot, de ugyanazon pillanatban a magyar járműipari cégek sokaságát is fájdalmasan érintené.
Ezért magam a magyar cégvezetőknek, döntéshozóknak azt javaslom, hogy készüljenek fel az üzleti ciklus leszálló ágára, az azzal együtt járó stratégiamódosításra. A családi büdzsé megtervezésénél is jó az eddiginél nagyobb óvatosság, mert a mögöttünk álló néhány év kegyelmi időszak volt, amelyet felelőtlenség lenne adottnak venni 2019-re is.
Pogátsa Zoltán: Nem tartható fenn a növekedés üteme
Akár a 2018-as évet nézzük, akár a 2010 utáni bármelyik évet, meg kell állapítanunk, hogy a jelenlegi kurzus gazdasági tekintetben valóban jobban teljesít, mint a Gyurcsány-időszak. Az az éra ugyanis IMF-hitelhez, erős megszorításokhoz, eladósodáshoz, bérstagnáláshoz vezetett. Így logikus következtetés, hogy a jelenlegi sikereket részben a siralmasan alacsony összehasonlítási alap magyarázza. A gazdaság teljesítményét mutató számok (bruttó hazai termék, azaz a GDP növekedése, foglalkoztatás, adósságpálya, bérdinamika, infláció stb.) első pillantásra szépnek tűnnek, hosszabb távon azonban fenntarthatatlanok.
Fenntarthatatlanok, mert a magyar gazdaság külső erőforrásokra alapoz. 2010 óta évente átlagosan a GDP 8 százalékát kitevő összeg érkezett az uniós támogatásokból, illetve az unióban dolgozók hazautalásaiból. Mindebből átlagosan 2,2 százalékos növekedést sikerült elérni, ami nem különösebben jó eredmény. A munkanélküliség csökkentésében is jelentős szerepe van az uniónak: 350 ezer magyar dolgozik az unióban, elemzések szerint 175 ezer embernek adnak munkát a magyarországi multik. Ha ehhez hozzászámítjuk a mintegy 200 ezer közmunkást, akkor a foglalkoztatásban mutatott javulás forrását már meg is találtuk.
De azért is fenntarthatatlan a kedvező gazdasági teljesítmény, mert elmaradt a gazdasági szerkezet átalakítása, s így továbbra is a multik alacsony hozzáadott értékű összeszerelő bázisa maradt az ország. Pedig a kormány retorikája helyes volt, amely szerint szakítani akar a multik támogatására épülő alacsony hozzáadott értékű termeléssel. De éppen ennek ellenkezője történt: titkos megállapodásokkal minden korábbinál több támogatást adott a kabinet a nagy nemzetközi cégeknek. Eközben a hazai szektor maradt, ahol volt. Amikorra pedig a Magyar Nemzeti Bank nagyon helyesen elindította a növekedési hitelprogramot, már alig maradt hazai kis- és középvállalkozás, amely igénybe vehette volna. Így még mindig alig vannak hazai tulajdonban lévő, magas hozzáadott értékű exportterméket gyártó vállalataink.
A szerkezetváltás elmaradásának elsődleges oka, hogy a kormány évente az uniós átlagnál 2 százalékponttal kevesebbet költ az egészségügyre, de az oktatást, a szociálpolitikát és a közösségi közlekedést is elhanyagolja. Vagyis azokat a rendszereket nyomja le, amelyek az alsó jövedelműek munkaerejének szintjét emelhetnék. Ez pedig elengedhetetlen lenne a kitöréshez.
Jobb oktatás helyett presztízsberuházásokra költünk | Magyar Hang
Pogátsa Zoltán szerint hazánk az egészségügy és a szociálpolitika terén is keveset költ.
És ezzel eljutottunk a gazdasági kitörést gátló harmadik tényezőhöz, nevezetesen, hogy a kormány a magas jövedelműeknek kedvez, például az egykulcsos jövedelemadóval, s így az újraelosztásnál nem a gazdagoktól a szegényekhez áramlanak a jövedelmek – ahogy egészséges lenne –, hanem fordítva.
Összefoglalva elmondható, hogy Magyarországon bezárultak a társadalmi mobilitás csatornái. Ennek hatása pedig hosszabb távon a gazdasági növekedésben is meglátszik majd.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 32. számában jelent meg, 2018. december 21-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még az ünnepi számban? Itt megnézheti!
