Az ellenőrök azért vonultak ki, mert hónapok óta nem használták a pénztárgépet.
Gazdaság
Gazdasági visszaesés közepette túl nagy a pénzromlás üteme, és ezt érzik az emberek is. Kockázatos szakaszba kerültünk – írja a szakértő.
Komjáthi Imre szerint egymilliárd eurót kellene megpályázni.
Kikértük az üzemeltetési szerződést: az állam nem használhatja teljesen szabadon a 17 milliárd forintért megvásárolt teherszállító gépet, noha ezzel az igénnyel indokolták a repülő beszerzését.
Az újraindítás keretében minden ágazatban fordulatra lesz szükség, ezért az állami beruházásokat nem csupán mennyiségileg, hanem minőségileg is szükséges megújítani – írta.
Öt éve nem tapasztalt magasságba emelkedett a családi házak építése.
A költségek emelkedése olyan mértékű, hogy már nem tud eloszlani a termékpályák szereplői között, tartósan magasabb árakat okozva – írták.
Vajon megmenthető-e Orbán Viktor „jobb keze”, vagy inkább végleg búcsút vesz tőle a miniszterelnök.
A szocialista EP-képviselő felszólította a kormányt, tegyék világossá: pályáznak-e az uniós program még rendelkezésre álló részére.
Nyolc új panzió építése kezdődik meg és kilenc szállodában indulnak fejlesztések – írta Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A szerencsejáték és fogadás is részesülhet az állami kompenzációból.
További beruházások nélkül nehéz lesz talpon maradni az ágazatban.
A Duna House elemzői szerint a lakáspiac lendülete a tavaszi hónapokra is kitarthat, így 38-39 ezer ingatlan cserélhet tulajdonost az első negyedévben.
A jegybank elnök szerint az pedig veszít, aki csak az 1 százalék, sőt a 0,1 százalék érdekét nézi.
A járványügyi intézkedések őszi halogatása csak arra volt elegendő, hogy ne átlagon felüli mértékben szakadjon be a gazdaság.