Két hétre rá, hogy Szijjártó bejelentette, megszűnt a Budapest-Taskent repülőjárat
Szijjártó Péter Genfbe, a WHO közgyűlésére tart (Forrás: Szijjártó Péter/Facebook)

Szijjártó Péter augusztusi bejelentése alapján idén heti kettő – jövőre három, azután pedig négy járat – közlekedett volna Budapest és Taskent között, azonban két héttel a bejelentés után a járat megszűnt – írta a Spabook nyomán a 444. A turisztikai blog bejegyzése szerint az útvonalat az üzbég légitársaság tehát mindössze 3 alkalommal teljesítette, augusztus 20-én, 27-én, és szeptember 3-án. Az Airbus A321-es típusú repülőgépek egyébként nagyjából pontosan közlekedtek, minden alkalommal 15 perc körüli késéssel szálltak fel és 5 óra 15 perc repülés után landoltak Taskentben. A Spabook érdeklődésére a budapesti repülőtér is megerősítette, hogy nem csak a járatokat törölték, de az útvonalon se lesz több gép.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még augusztus 19-én jelentette be, hogy a Qanot Sharq üzbég légitársaság fogja repülni az útvonalat. Az Üzbegisztán felé „kinyíló” légi folyosó ugyanakkor nem áll le, a Wizz Air ugyanis a tervek szerint decembertől ugyan nem a fővárosba, Taskentba, hanem a turisztikailag sokkal izgalmasabb Szamarkandba repül majd.

Szijjártó bejelentette: közvetlen légi járat indul Magyarország és Üzbegisztán között
Magyar Hang

Szijjártó bejelentette: közvetlen légi járat indul Magyarország és Üzbegisztán között

2025-től már heti négyszer is lehet utazni a két ország között.