„Matolcsy és Orbán tegyék a dolgukat, védjék meg a forintot”
Matolcsy György és Orbán Viktor a nemzeti tőkésosztály létrehozásán dolgozik (Fotó: Reuters/Balogh László)

Matolcsy György ahelyett, hogy tucatszámra vásárol több tízmillió forintot érő festményeket, életében először tegye a dolgát és védje meg a forintot – a Demokratikus Koalíció szólította fel erre a Magyar Nemzeti Bank elnökének. Ahogy ugyanis lapunk is megírta hétfő délelőttre történelmi mélypontot ért el a forint, 10 óra után pedig minden korábbi lélektani határt áttörve, 400 forinton volt az euró árfolyama.

Az az ellenzéki párt is elismeri, hogy az orosz-ukrán háború a közép-európai térség összes fizetőeszközére komoly hatással volt, ám a lengyel zloty és a cseh korona mégis képes volt talpon maradni és mindkét valuta ezekben a pillanatokban is erősödik a forinttal szemben. A magyar fizetőeszköznél drámaibb mértékű romlást csak az orosz rubel produkált az elmúlt napokban.

Gyurcsány Ferenc pártja szerint tehát hiába beszél Orbán Viktor stratégiai nyugalomról, „valójában elképzelés nélküli káosz uralkodik a kormányban és a jegybank elnök fejében”. Pedig azonnal cselekedni kellene: meg kell menteni a forintot, a magyar gazdaságot, a magyar emberek megélhetését.

Itt a 400 forintos euró, nem látni, hol a vége a látványos gyengülésnek
Facsinay Kinga, Hajdú Péter

Itt a 400 forintos euró, nem látni, hol a vége a látványos gyengülésnek

Sosem volt még ilyen gyenge a forint, miközben a régiós valuták kevésbé gyengülnek, amiben az elmúlt 12 év magyar gazdaságpolitikája is benne van. Történelmi csúcsra ugrott az olaj- és a gázár az importtilalom fontolgatása miatt.