
Ha lett volna még kétségünk afelől, hogy a Fudan-terv nyilvánosságra kerülése kellemetlen helyzetbe hozta a Fidesz kampánygépezetét, a szombati tüntetés végleg eloszlatta. Nem azért, mert az utcára vonult tömeg megrettenti a miniszterelnököt. Hanem mert olyan téma akadt az ellenzék keze ügyébe, amellyel akár a választásig a sarokba szoríthatja a kormányt.
A kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszáról megjelent hírek arra utaltak, hogy a magyar kormánynak lényegében Peking diktálta a kiáltóan egyoldalú feltételeket. Van az a szabadon, politikai, jogállami feltételek teljesítése nélkül és főként a választás előtt elkölthető pénz (hitel), amiért az ország szuverenitásának egy nagyobb szelete is áruba bocsátható. Különösen akkor, amikor az uniós források egy része is elapadhat a pávatánc elvétett lépései miatt. Az én olvasatomban leginkább erről szól a Fudan-ügy, amiből az ellenzék éles fegyvert tudott kovácsolni. A szombati tüntetés Karácsony Gergelynek ácsolt emelvényt, ahonnan az ellenzék vezetőjének testtartását felvéve mondott magabiztos, világos gondolati ívű beszédet. Amely a Fidesz antikommunista, szuverenista, keresztény identitását kezdte ki. A Fudan-ügy könnyen átélhető történetet, illetve ideológiát nyújt annak az ellenzéki tábornak, amelyet eddig csupán az amorf Orbán-ellenesség terelt úgy-ahogy egybe. Idegen államnak az országot eladósítva megépítendő fizetős elitegyetem kontra magyar fiataloknak elérhető szállást nyújtó diákváros - ezt a meccset még a Fidesz roppant gépezete is nehezen tudja megnyerni, miközben az ellenzék éppen a saját fegyverével, a konzultációval döfködi.
Marad tehát a kihátrálás, a projekt késleltetése, egy helyi népszavazás meglebegtetése. Csakhogy így is a választás tétjévé teszik a Fudant, vele együtt a nyugati világ és a keleti autokráciák közötti döntést. A rugalmas elszakadásnak sok kellemetlen velejárója lehet a Fidesz számára, igazán rafinált csapdába sétáltak bele. Karácsony Gergely például végre olyan vezető színében tűnhet fel, aki hangzatos, ám beteljesületlen ígéretek - Tiborcz-adó, stadionstop - után határozott fellépéssel megálljt parancsol a kormánynak.