A pillanat uralásának egynapos művészete

 A pillanat uralásának egynapos művészete

A Kurier 2019. január 26-i cikke

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Őszinte vallomás. Pedig csupán egy miniszteri meghallgatás néhány odavetett mondata, és mégis, tökéletesen bemutatja az Orbán-kormány, másként: a NER filozófiáját. Meztelenül. Csontig lecsupaszítva.

5150 forintba fog kerülni a márciusban bevezetendő egynapos autópálya-matrica – derült ki Lázár János hétfői szavaiból. Most kiderült az is, hogy az ugyancsak márciusban bevezetendő osztrák egynapos mindössze 3500 forintért lesz beszerezhető. És akadnak, akik csodálkoznak. Pedig. Lázár János beszélt már erről korábban, akkor el is magyarázta, hogy a kormánynak esze ágában se lenne bevezetni az egynapos matricát, mivel az államnak nem jó biznisz, de, mivel uniós kötelezettség, mégis csak bevezetik, ám olyan árazással, hogy ne legyen érdemes megvásárolni.

Gyönyörű filozófia. Itt a lehetőség, hogy kicsivel jobb legyen az állampolgári hétköznapi lét, de nem, az kéne még! Szívjon csak továbbra is a honpolgár, majd elfelejti a pillanatot, ha odáig jut a nemzeti konzultációban, hogy Brüsszel el akarja törölni az extraprofitadót. (Nem akarja amúgy).