Amíg a nép a 4-0-nak örvendett...
Képünk illusztráció - Fotó: Shutterstock

Valamit nem értek. Na, jó sok mindent nem értek, ez együtt jár a magyarnak lenni életérzéssel, de itt most tényleg tanácstalan lettem. Ugye civileket, ügyvédeket, újságírókat figyeltek meg egy olyan telefonra telepíthető szoftverrel, amit a kémprogramot készítő izraeli cég csak államoknak ad el, és azzal a kitétellel, hogy nem figyelhetnek meg csak úgy civileket, ügyvédeket és újságírókat. Ez volt az úgynevezett Pegasus-botrány, amiből persze nem lett botrány – ez is hozzátartozik a magyarnak lenni életérzéshez.

Na, jó, gondoltuk, majd pont a Fidesz fog homokot szórni a fejére, úgyhogy vártuk, mi lesz a nyomozás vége, hiszen az ügyben feljelentés is született. És lőn világosság! Nagy büdös semmi. Lezárult a nyomozás, az ügyészség pedig szerdán közleményben tudatta a közzel, hogy nincs itt semmi látnivaló, lehet szépen hazatirhulni. Idézhetném, meg idemásolhatnám az egészet, de egyszerűbb, ha összefoglalom:

A szolgálatok dolga, hogy megfigyeljenek embereket, és mivel a telefonjukra kéretlenül Pegasus appot kapó megfigyelteket semmiféle hátrány nem érte, így nincs miről beszélni a továbbiakban.

Chewbaccat magyar miniszterelnöknek!

Olvassa reggeli véleménycikkünket, valamint az elmúlt nap legfontosabb híreit és a következő órák várható eseményeit összefoglaló „képbehozónkat” kora reggel már a postafiókjába érkező hírlevelünkben! A kávé koffein a testnek, a Magyar Hang reggeli hírlevele koffein a szellemnek! Iratkozzon fel és kezdje velünk a napot!