Ha jönnek a szurkolók, hát nincs mit tenni?

Ha jönnek a szurkolók, hát nincs mit tenni?

Takarítják a budapesti Liszt Ferenc teret a magyar fővárosban tartott Európa-Liga-döntőre érkezett szurkolók után

Fotó: Soproni Tamás Facebook-oldala

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Még véletlenül sem állítanám, hogy szakértőként követem a rendőri intézkedéseket. Nincs elegendő tudásom arról, mikor és hogyan kell/lehet közbeavatkozni, illetve mennyi reális lehetőség van bizonyos károkozások megítélésére. Meghallgatom persze a témához nálam jobban értők véleményét, így tettem például a diáktüntetések esetében is. És nem túlzottan értettem azokat, akik rögtön rendőrállamot kiáltottak, illetve a hatóságiakon akarták leverni a kormánnyal szembeni ellenérzéseiket. A megfelelő vélemények, felvételek birtokában viszont már jogosabb azon vitázni, éppen szükséges-e könnygáz meg gumibot egy építési kordon valóban jogtalan szétszedéséért. Ha valaki a rendőrök felé hajít egy üveget, az valóban rögtön indokol mindenféle súlyos intézkedést? És valóban abból kellene kiindulni, hogy ha a diákok áttörik azt a kordont, adott esetben be is nyomulnának a Karmelitába? Jogos kérdések.

Azt viszont egy nap elteltével, a híreket olvasva sem látom, hogy a rendőrség hasonló vehemenciával lépett volna fel a fővárost szerdán szétverő, külföldről jött szurkolókkal szemben. A mozgósítás kiterjedtségét tapasztaltam, amikor szerda este hétkor a Puskás Ferenc Stadion felé metróztam. Ahogy azt is, hogy a meccsre látogatók – ahogy ilyenkor szokás – nem különösebben fogták vissza magukat. Azok közé tartozom, akik már az ilyesmivel sem igen tudnak mit kezdeni, de elfogadom, hogy meccsek idején hasonlókat tapasztalni. Ha valakinek az kell, hogy másokkal együtt végigüvöltözzön hat megállót, ám legyen.

De a széttaposott, összemocskolt Liszt Ferenc tér esetében már kevésbé vagyok megértő. Ahogy azokat a felvételeket nézve sem, amelyeken repülnek az üvegek, egymásnak esnek a szurkolók, gyakorlatilag végigcsörtetnek a városon. Hol volt ilyenkor az a rendőrség, amely szerint a kordonbontó diákokra a lehető legszigorúbban kell lecsapni? Nem akarok persze a szurkolók rendkívüli tömegével szemben sem általánosítani. Tudom azt is, volt már olyan rendőri intézkedés, amikor az ártatlan álldogálók felé is ment a könnygáz, csak mert a dobálózók közelében álltak. A szerdai este után mégis azt érzem, a külföldről érkezett szurkolók aránytalanul könnyen hódolhattak a kulturálatlanság szenvedélyének. Nem gondolnám, hogy ha nagyobb érdeklődésre számot tartó meccs van, hát természetes, hogy a nyolcmillióért ültetett növényzet tönkre lesz gyalázva. Meglehet persze, amikor ennyi ember érkezik, nem egyszerű megakadályozni, hogy ilyenek történjenek. Akkor viszont ez egy szemmel látható probléma, és a hatóságok munkakörülményeit, lehetőségeit úgy kell alakítani, hogy máskor hasonló ne történhessen meg.