Hogy kicsoda Meixner Józsefné? A múlt század sajtója alapján nehéz egyértelműt mondanunk. Az 1927-es Színházi Élet szerint egy „né”-kből álló előkelő hölgycsokor tagja, az Országos Kaszinó hangversenyének résztvevője. A veszprémi Napló 1963-ban viszont már arról ír, hogy a nőtanács aktivistája, akit az MSZMP városi bizottságának első titkára köszönt. A 76-os Művelődési Közlöny általános iskolai konyhalányaként említi, míg az 1983-as Közlekedés szerint az Eötvös Loránd gépgyártás-technológiai szakközépiskolában folytatja tanulmányait. Jellegzetesen magyar életutak: Meixner Józsefné örök.
Böszörményi Márton regényének címszereplőjeként is rögtön ráismerhetünk szomszédasszonyunkra, általános iskolás biológiatanárunkra vagy épp szeretett nagymamánkra. Csak épp hősünkkel jóval szokatlanabb dolgok történnek, miután ráveti magát a pálinkásüvegre, illetve váratlanul hazavisz egy már igencsak szörnyű állapotban lévő macskatetemet. Innentől pedig egyszerre vesz erőt rajtunk a David Lynch-i nyomasztás, miközben úgy nyomozgatunk e rejtélyes-furcsa terepen, mintha csak Gombrowicz Kozmoszát, vagy Pynchon A 49-es tétel kiáltását lapoznánk.
Böszörményi ügyesen ötvözi ezek kiismerhetetlenségét a horrorzsáner iszonyatával, a Meixner Józsefné apoteózisa így mindenképpen egyedi próbálkozás, első kötetnek pedig különösen ígéretes. Több szálon futó cselekménnyel van dolgunk, egyszerre figyeljük az egyik látomásból a másikba eső Meixnernét, illetve lányát és annak barátait. Utóbbiak egy motivációs tréner bűvkörébe kerülnek, ketten közülük legalábbis biztosan, míg a harmadik leginkább leleplezni akarja őt. Közben egyre különösebb események történnek, ahogy az egy ilyen regényben elvárható. Talán nem is a bevettebbek lesznek az érdekesek, mint például a rémálomleírások, hanem az elsőre nem is olyan borzongató dolgok. Mint a postán kapott pici hegedű, amihez különös módon nem tartozik semmilyen vonó.
Nemes Z. Márió a hátsó borítón szellemi-érzéki felforgatást, illetve privát szövegbörtönt emleget. Annyi biztos, hogy Böszörményi különös látomásokkal tölti meg a hétköznapinak tűnő világot, miközben átlagosnak tetsző szereplői keresik saját beteljesedésüket, valami mélyebb igazság megtalálását. Igaz, hangsúlyosan semmitmondó szövegelésük eközben időnként fárasztó tud lenni. Majd rendre történik valami szokatlan, Meixnerné váratlanul elborul, és lányára zúdít mindent, vagy épp az egyik srác apja kezd el az egyik irányból a másikba csordogáló időről beszélni.
Akadnak részek, amik kiragadnak bennünket a már épp otthonossá váló őrületből, és inkább csak fejcsóválásra késztetnek bennünket. De szerencsére mindig sikerül visszarázódnunk, és elmerülnünk ebben az amúgy elidegenítő, rémületes szövegtengerben. Nem is túl hosszú a regény, így könnyebben megbirkózhatunk vele, és ha a végére akad is kis hiányérzetünk, úgy fogjuk érezni, hogy azt már magunknak kell betölteni.
Böszörményi Márton: Meixner Józsefné apoteózisa, Napkút Kiadó, 2020, 2990 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/26. számában jelent meg, június 25-én.
