Rég láttam ennyire különös filmet a mozikban. Nemcsak a magyar produkciókat számba véve, mert ha így teszek, akkor aztán tényleg nehéz mihez kötni a Cicaverzumot. Megpróbálni azért meg lehet: mágikus ereje, abszurd bája hasonló a Liza, a rókatündéréhez, míg élőkkel és holtakkal tréfáló fekete humora az Átjáróházat juttatja eszembe. (Amelyet nemrég mutattak be, így természetesen előképként nem szolgálhatott). De ezek csak felületes rokonítások, végeredményben nagyon egyedi, utánozhatatlan Szeleczki Rozália nagyjátékfilmes bemutatkozása.
Aggódtam pedig, mire számítsak, és mennyire lesz a végeredmény kínos, erőltetett. A rendezőt ugyanakkor nem ilyen munkákról ismertem meg, a Rozgonyiné és a Mióta velem jár című rövidfilmek pedig reményre adtak okot. Ami miatt kicsit aggódtam, az az volt, hogy nem annyira a humorukról, mintsem a drámai erejükről emlékeztem ezekre a munkákra. Volt bennük is bőven irónia, de egészen másként működtek, mint a Cicaverzumban. Sokkal felszabadultabb, szürreálisabb és játékosabb a mostani film humora, mint a korábbiaké.
Az előzetes hírek alapján annyit lehetett összerakni: az építészként dolgozó Fáni (Törőcsik Franciska) megismerkedik szomszédja beszélő fekete macskájával, azzal pedig váratlanul kapcsolatba bonyolódik. Mindez alapján a végeredmény lehetne épp túlhajtott tündérmese, mint A víz érintése, netán kellemetlen trashkomédia, mint a Tök állat. (Szerencsére itt egyikről sincs szó.) Az enervált férfiként megszólaló fekete macska alapján a Sabrina, a tiniboszorkány is eszünkbe juthat. A Cicaverzum humora viszont jóval összetettebb, helyenként kifejezetten intellektuális. De a film megszólíthatja azokat is, akik könnyebben értelmezhető poénokra vágynak.
Másrészt megvan az a veszélye is a túltolt abszurdnak, hogy egy ponton sok lesz a néző számára. Helyenként én is tartottam attól, hogy a következő pillanatban besokallhatok – mint történt az például az Amitől félünk című film esetében –, de szerencsére a Cicaverzum ügyes ritmusérzékkel vált a jelenetek között, így végül sikerül megőriznie egyensúlyát. Komoly drámaként így is nehéz néznem, bár a lelki bántalmazás tanulmányszerű bemutatása kifejezetten jól áll a filmnek. Mégis elsősorban szórakoztató mozinak mondanám. Humora helyenként Ruben Östlund elborult szatíráját idézi, különösen, amikor napjaink válságjelenségeit és közösségi médiás tendenciáit karikírozza. Nagyon 2023-as film a Cicaverzum, tíz-húsz év múlva talán már nehezebben is lesznek érthetőek bizonyos viccei. Összességében viszont időtálló, egyedi mű született, mely ott van számomra az idei év legjobb magyar munkái között.
Meglehet, másoknak egy ponton túl fárasztó lesz, esetleg a gyermekbetegségeire hívják fel a figyelmet. Ezeket mind meg is tudom érteni, elvégre nem tökéletes műről van szó. De akit elkap a Szeleczki-film furcsasága és bája, az hozzám hasonló lelkesedéssel köszöntheti a fekete komédiát.
Cicaverzum. Szeleczki Rozália filmje. 91 perc. Október 19-től a mozikban.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/42. számában jelent meg október 20-án.
