Kevés annyira szívet szorongató és szájtátva végigizgult esemény szögezte a kijelzők elé úgy a világot a labdarúgó-világbajnokság hajrájában, mint a thaiföldi Wild Boars focicsapat ifijeinek drámája a Tham Luang-barlangban. A tizenkét 11–16 éves gyerek és 25 éves edzőjük még június 23-án rekedt bent mintegy 3,2 kilométerre a bejárattól az amúgy turistalátványosságnak számító barlangrendszerben. Szerencsétlenségük az volt, hogy a kiépített és forgalmasabb helyett másik bejáraton léptek be a hegy gyomrába.
A dráma pedig már akkor a tetőfokára hágott, amikor napok óta vívtak elkeseredett harcot azért, hogy megtalálják őket. S ahogy csepegtek a hírek, úgy feszültek egyre jobban, pattanásig az idegek. Mondják, a legjobb rendező maga az élet. És kétségtelen. A thai ifik kálváriájánál nehéz érdekfeszítőbb katasztrófafilmet kreálnia még a leleményes hollywoodi forgatókönyvíróknak is. Az emberek pedig ráéreztek minderre. A sajtó ezúttal nem tűnt kifejezetten agresszívnak, még ha a csapból is ez a történet folyt. Főleg miután kilenc nap elteltével – két brit önkéntes barlangi búvár, Rick Stanton és John Volanthen hathatós segítségével – kiderült, a fiúk és edzőjük életben vannak. Valódi érzelmi hullámvasút volt ez, hiszen itt még korántsem ért véget a sztori. Sőt! Csak ekkor kezdődött el igazán. Hogy lehet őket kihozni a víz alatt, ráadásul úgy, hogy kiderült, sokan még úszni sem tudnak igazán. Érdekes volt közben azt figyelni, ahogy megmozdult a világ: miként szurkoltak a fiúkért a maguk eszközével művészek, hogyan pörgött rá a problémamegoldásra megannyi nemzet, ajánlották fel segítségüket önként. Még a nagy Tesla és Space X-mogul, Elon Musk fantáziáját is megmozgatta, hogyan lehetne kihozni a gyerekeket a mélyből. (Az persze más kérdés, hogy a csúcstechnológiás kapszuláját végül nem használták, mert az idő fogságában a lehető leggyorsabban kellett cselekedni a lehető legnagyobb hatékonysággal.)
A thai „barlangkaland” közben ismét bebizonyította, mennyire szeretjük az „igaz történeteket”. Ahogy – csak hogy egy hasonlóan szívszorító esetet idézzünk – 2010-ben is sokan izgulták végig „élőben” annak a 33 chilei bányásznak a történetét, akiket végül 69 nap után szintén sikerült a felszínre hozni. A popcornfaktor mellett újra bebizonyosodott, képesek vagyunk összefogni és szurkolni egy jó ügyért. S noha tudjuk: most is ezrek, köztük gyerekek éheznek, halnak meg különféle háborúk miatt szerte a Földön úgy, hogy kishír sem születik róluk, szomjazunk a hepiendre, a katartikus végkifejletre.
Sült rizsről álmodtak, és puszta kézzel ástak a barlangban rekedt...
Kimentésük után először jelentek meg a nyilvánosság előtt a fiúk és edzőjük, akik több mint két hetet töltöttek a föld alatt.
Az összetett akcióban három héten át körülbelül ezer ember dolgozott, köztük thai, ausztrál, amerikai, kínai és brit szakemberek; rendőrök, katonák, búvárok. Hogy aztán végül egy nagy „hurrával” tudassák a világgal, mindenkit sikerült kihozni a barlangból, amelyet utána, hogy maradjuk az akciófilmes forgatókönyvnél, szinte azonnal elöntött a víz. Egy önfeláldozó thai búvár így az életével fizetett mások túléléséért.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 9. számában jelent meg, 2018. július 13-án. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
