Putyin tartja kezében a szálakat Szíriában

A török inváziónak zöld utat adva Donald Trump egy tollvonással átírta az erőviszonyokat a Közel-Keleten. Az így kialakult helyzet mind katonai, mind pedig diplomáciai értelemben Oroszország térségbeli pozícióit erősítette. Az erőviszonyokat jól mutatja, hogy míg a feszültség enyhítésére Trump az alelnökét küldte el Ankarába Recep Tayyip Erdoganhoz, addig Vlagyimir Putyin magához rendelte a török államfőt.

Putyin Szíria új királya, jelzi lemondóan már írása címében a The Wall Street Journal. A The New York Times hasonló hangnemben arról értekezik, hogy Oroszország örömmel tölti be Szíriában az amerikaiak kivonulásával támadt űrt. A Le Figaro szintén azt rögzíti, hogy Putyin, döntőbíróként fellépve, a Szíriában kialakult káosz legfőbb nyertese. S miközben a nyugati világ vérmérséklettől függően, ám egyáltalán nem örömmel konstatálja az orosz pozíciók erősödését, a hivatalos Moszkva azt hangsúlyozza, hogy célja csupán a szíriai állam életképességének helyreállítása, és esze ágában sincs az Egyesült Államok helyét elfoglalni a Közel-Keleten. Még kevésbé a Szovjetunióét, hiszen Oroszország nem törekszik regionális hegemóniára.

Való igaz, hogy Oroszország globális képességei csak aszimmetrikus válaszokat engednek meg, Moszkva azonban az elmúlt évtizedben a maximumot kihozta ebből a taktikából, a feladott labdákat pedig kíméletlenül leütötte. Az elmúlt négy évben Szíriában is megmutatkoztak az orosz stratégiai gondolkodás erényei. A Kreml mindegyik szereplőnél gyorsabban tudott reagálni a fejleményekre, kiválóan alkalmazkodott a körülményekhez, és kihasználva a megingásokat, a legkisebb résbe is képes volt benyomulni. S a legfontosabb, hogy a konfliktus mindegyik érintettjével képes volt a legkiélezettebb helyzetekben is tárgyalni.

Ez a stratégiai rugalmasság mutatkozott meg az elmúlt hét folyamán is. Kezdődött azzal, hogy Vagyimir Putyin éppen az Egyesült Államok legnagyobb közel-keleti szövetségeseinél, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben vizitált, ami Benjamin Netanjahu moszkvai útjaival együtt mutatja, hogy Moszkva milyen jó kapcsolatokat ápol Amerika barátaival. De ugyanígy szövetségesének tekintheti Trump legnagyobb térségbeli ellenségét, Iránt és a Washingtontól egyre inkább távolodó Törökországot is. Ezzel a politikai beágyazottsággal a háttérben a Szíria északkeleti régiójában kiéleződött konfliktus kiváló lehetőséget kínált Moszkvának pozíciói megerősítésére.

Az Egyesült Államok ugyanis nagyot hibázott azzal, hogy csapatai kivonásával zöld utat adott a törököknek a lakosságcserére alapozott biztonsági zóna rég vágyott megteremtésére. Moszkva ebben a helyzetben felsorakozott a Szíria szuverenitását sértő katonai akció elítélői közé, majd megengedően úgy nyilatkozott, hogy a hadműveletnek térben és időben korlátozottnak kell lennie.

A hmeimimi bázison közben már tárgyaltak Bassár el-Aszad tisztjei a Washington által elárult és szorult helyzetben lévő kurd parancsnokokkal. Egyre közelebb kerül az orosz beavatkozás formálisan legfőbb célja. A szíriai hadsereg ugyanis a kurdok kisegítésével nagy lépést tesz afelé, hogy az ország egész területét ellenőrzése alá vonja. Moszkva a kurdok megvédésével ellenőrzése alá vonja az északkeleti régió legütőképesebb alakulatait. Ezzel párhuzamosan megígéri Erdogannak, hogy az ellenzéki kötelékekben harcoló kurdokat evakuálja a határ 30 kilométeres körzetéből. Trump eközben mentve a menthetőt, tűzszünetet ér el Erdogannál, és úgy tűnik, mégis maradnak amerikai speciális egységek a térségben. A törököket azonban ez már nem zavarja, elérték, amit akartak.

A szálakat e játszmában egyfajta közvetítőként Moszkva mozgatja. Ebben a kezére játszott, hogy Trump nem nagyon akart a választások előtt belebonyolódni a szíriai konfliktusba. Oroszország az elmúlt jó egy hétben ismét egyértelművé tette, hogy immár megkerülhetetlen a Közel-Keleten – persze ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ő lenne e térségben az első számú hatalom. Ne felejtsük el, az Egyesült Államok most úgy von ki ezer katonát, hogy az év elején átdobott a Közel-Keletre 14 ezret. Tisztában van ezzel a Kreml is, Putyinnak azonban bőven elég, hogy benne van a közel-keleti sakkjátszmában. Méghozzá úgy, hogy az elmúlt öt évben meglehetősen kedvező pozíciókat alakított ki.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/43. számában jelent meg október 25-én!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/43. számban? Itt megnézheti!