Egy éve kezdődött Szerbiában az a tüntetéshullám, melynek keretében hétről hétre több tízezren vonultak az utcákra országszerte. Habár a hazai médiában a demonstrációkról már nem tudósítanak, azok korántsem értek véget. Sőt, az ellenzék újfajta eszközzel igyekszik térdre kényszeríteni a kormányt. Nebojsa Novakovicot, az ellenzék egyik vezérét, a Demokrata Párt vajdasági vezetőjét a párt belgrádi központjában kérdeztük arról, hogyan folytatják az ellenállást.
– Múlt év decemberében kezdődtek a kormányellenes tüntetések Szerbiában, amit azóta sokan „polgári lázadásként” emlegetnek. Mennyiben voltak sikeresek az eddigi demonstrációk?
– Habár ennek a tüntetéshullámnak a jelentőségét nem nézhetjük pusztán egy statisztikai prizmán keresztül – vagyis hogy hányan vettek részt benne – a számoknak mégiscsak van jelentőségük, hiszen Szerbiában jellemzően félnek a rezsimtől az emberek. Az elmúlt évben több mint 110 városban zajlottak tüntetések, ezek közül néhány rendkívül tömeges volt, így több alkalommal is előfordult, hogy 50 ezernél is többen demonstráltunk Belgrád utcáin a hatalom túlkapásai és a médiahelyzet miatt. Azonban ezeknek a tüntetéseknek van egy sokkal nagyobb, szimbolikus jelentősége is, hiszen azzal, hogy az egyes ember kiment tiltakozni, azzal másokat is bátorított arra, hogy érdemes kiállni önmagunkért. És pont ennek köszönhető, hogy a tüntetések nem álltak meg az olyan nagyvárosok, mint Belgrád, Újvidék, Nis, Szabadka vagy Kragujevac határainál, hanem a kisebb települések is megmozdultak. Ráadásul egyetlen hét sem telik el azóta sem tüntetések nélkül, ma már sokkal bátrabbak az emberek, hogy kimondják: elég volt!
– Mégis, a kormány politikája nem sokat változott, sőt Aleksandar Vucic elnök továbbra is a legnépszerűbb politikus Szerbiában.
– Ettől függetlenül az emberek többsége egyáltalán nem támogatja ezt a bűnöző rezsimet, ehelyett inkább lázadnak és eszükben sincs megállni. Persze a mai napig létezik két mítosz Vucic kapcsán. Az egyik az, hogy ő általánosan elfogadott politikus, a másik hogy legyőzhetetlen. Ami az elsőt illeti, azt leromboltuk, így bárhová is utazik a világon, mindenhol tudják, hogy tömegével tüntetnek ellene odahaza. Hasonló a helyzet azzal, hogy ő legyőzhetetlen lenne. Csak emlékeztetnék arra, hogy amikor tisztességes körülmények között zajlottak még a választások, ő mindig veszített: 2012-ben a haladók akkori vezetője, Vucic párttársa, Tomislav Nikolic győzött az elnökválasztáson – tehát nem Vucic. Neki csak akkor sikerült győznie az elnökválasztáson, amikor már minden pénzügyi forrásra rátette a kezét miniszterelnökként. Ez azonban tulajdonképpen nem is volt győzelem, hiszen a média 98 százaléka az ő kezükben van, sosem álltak ki vitázni a politikai ellenfeleikkel, óriási pénzeket költenek a szavazatok felvásárlására és verőlegényekre. És pont ezért mondjuk, hogy az első szabad választásokat Vucic el fogja bukni.
– Sokan viszont úgy látják, hogy a tiltakozók mostanra elfáradtak. Miért van ez?
– Természetes, hogy elfáradtak, de nem a tüntetésekben, hanem azért, ami az országban történik. Mi itt már egy második diktatúrának lehetünk tanúi az elmúlt évtizedekben. Milosevicet 2000-ben békés eszközökkel megbuktattuk, miután bebizonyosodott, hogy ellopták az ellenzéki szavazatokat. Most viszont ugyanezt láthatjuk, ráadásul a politikai gyilkosságok sem értek véget, most lesz két éve, hogy megölték Oliver Ivanovic koszovói szerb politikust. Ő őszintén akarta a szerb-alábán megbékélést, a Szerb Haladó Párt védelme alatt álló maffiózók azonban meggyilkolták. Ha ehhez hozzátesszük az elmúlt évtizedek háborúit, a kilátástalan gazdasági helyzetet, az lenne furcsa, ha nem fáradtak volna el a szerb állampolgárok.
– Azt viszont el sikerült érni az utóbbi hónapokban, hogy a kormány tárgyaljon az ellenzékkel a választási feltételekről. Van esély a kompromisszumra?
– Mi 43 pontban közzétettük a feltételeinket, amelyek mellett legitimnek tekintenénk a választásokat. A kompromisszum azonban nem jelentheti azt, hogy ezeknek egy részét a kormány elfogadja, a többit pedig nem. Ez nem kompromisszum. Hiszen a mi feltételeink a demokratikus választások legalapvetőbb feltételeit rögzítik, kezdve a választási kampánytól egészen a közmédia működéséig. Így jelenleg csakis a másik féltől függ, lesz-e kompromisszum.
– A közmédia egyoldalúságának hogyan kellene véget vetni?
– Amikor mi kiegyensúlyozott médiáról beszélünk, nem azt követeljük, hogy ha öt percet szerepelt a kormány a hírekben, akkor az ellenzék is kapjon öt percet. Mi azt szeretnénk elérni, hogy a köztévében az igazság szerepeljen. Csak egy példa: a hírekben egyetlen szót sem lehetett arról hallani, hogy a belügyminiszter édesapja átláthatatlan módon, kedvezményes áron fegyverekkel kereskedik. Miért is mennének el ezek után az ellenzéki vezetők a köztévé műsoraiba, ha nem lehet hallani ennek a botránynak a kirobbantójáról, Aleksandar Obradovicról? Róla sokan ma legfeljebb annyit tudnak, mint a japán császárról.
– Amennyiben mégis megszületne a kompromisszum a hatalommal, akkor a Demokrata Párt elállna a választási bojkottól? Ebben az esetben egyedül, vagy a Szövetség Szerbiáért ellenzéki ernyőszervezet keretében indulnának a választásokon?
– A Szövetség Szerbiáért keretében együtt harcolunk a fair, szabad és tisztességes választásokért, ha ennek az előfeltételeit sikerülne megteremteni, csak akkor tennénk fel magunknak ezt a kérdést. Sajnos ma még ettől nagyon távol vagyunk, így továbbra is kitartunk a bojkott mellett, ami talán elvezethet a szabad választásokig. Éppen emiatt a szövetségeseinkkel egyelőre nem tárgyaltunk közös ideológiai értékekről, ehelyett a szabad választások biztosítása volt mindvégig a legfőbb kérdés.
– Az elmúlt napokban sokat sétáltam Belgrádban, azonban alig találkoztam ellenzéki bojkottra hívó plakátokkal. Hogy fog kinézni a bojkott melletti kampány?
– Hogy nincs kinn sok plakát vagy matrica, annak a fő oka az, hogy a kormánypártokkal ellentétben nekünk nagyon szűkösek az anyagi kereteink. Ettől függetlenül a bojkott-kampány máris megkezdődött, az elmúlt hetekben egyeztettünk is Szövetség Szerbiáért helyi vezetőivel, emellett szétosztottuk az aktivistáink között a szórólapokat. Persze a kampányunk így jóval szerényebb lesz, mint a szerb haladóké vagy a hozzájuk kapcsolódó szatellit-pártoké. Azonban a bojkott sikere nem is ettől függ, hanem attól, mennyire leszünk kitartók az előttünk álló hónapokban.
