Antony Blinken: Washington a tettei alapján ítéli meg az új kabuli vezetést

Antony Blinken: Washington a tettei alapján ítéli meg az új kabuli vezetést

Antony Blinken amerikai külügyminiszter (Fotó: Antony Blinken Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az Afganisztánt vezető új tálib kormánynak ki kell érdemelnie a nemzetközi közösség elismerését és támogatását, megítélésének alapja pedig csak a tettei, intézkedései lehetnek – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Németországban a ramsteini amerikai légi támaszponton.

Az amerikai diplomácia vezetője Heiko Maas német külügyminiszterrel tartott tájékoztatóján kifejtette, hogy a kormányalakítási folyamat értékelése még nem ért véget, de már látható, hogy az átmenetinek tervezett új afgán kormány az előzetes bejelentésekkel ellentétben nem „inkluzív”, kizárólag tálibokból áll és egy nő sincs benne, ráadásul egyes tagjainak „előélete felettébb problematikus”, ami igen aggasztó.

Hangsúlyozta, hogy Washington a tettei alapján ítéli meg az új kabuli vezetést, amelynek gondoskodnia kell arról, hogy elindulhassanak az országból távozni kívánok elszállítására szervezett charterjáratok. „Ezeknek a járatoknak repülniük kell" – mondta. Hozzátette: a tálibok legitimációra és nemzetközi elismerésre vágynak, de ezt ki kell érdemelniük, ezért teljesíteniük kell az országot elhagyni kívánók szabad távozására és a nők és kisebbségek jogainak tiszteletére vonatkozó elvárásokat, és gondoskodniuk kell arról, hogy Afganisztán ne legyen terroristák fészke.

Emlékeztetni kell a tálibokat arra a vállalásukra is, hogy lehetővé teszik a segélyszervezetek munkájának folytatását – húzta alá az amerikai külügyminiszter, rámutatva, hogy az ENSZ becslései szerint a mintegy 38 milliós afgán lakosság nagyjából fele humanitárius segítségre szorul. Heiko Maas kiemelte, hogy az átmeneti kormány összetétele „nem ad okot optimizmusra”, és nem a nagyobb nemzetközi együttműködés és stabilitás felé mutat.

Meg kell értetni a szélsőséges iszlamista mozgalommal, hogy „az elszigetelődés nem állhat érdekükben”, és egyáltalán nem szolgálná az afgán nép érdekeit – húzta alá. A segélyszervezetek munkájával kapcsolatban azt mondta, hogy „a szemünk előtt alakul egy súlyos humanitárius válság, amelyet felétlenül meg kell akadályoznunk".

Az afgán lakosság gyors megsegítése az ENSZ szervezetein keresztül nemcsak erkölcsi kötelesség, hanem az ázsiai ország körüli térség stabilitásának megőrzéséhez is elengedhetetlen – mondta a német külügyminiszter. Azzal kapcsolatban, hogy az amerikaiak által Afganisztánból kimenekített embereket – eddig nagyjából 34 ezer főt – átmenetileg a ramsteini bázison helyezik el, a többi között elmondta, hogy ez a művelet várhatóan nem hónapokig, hanem néhány hétig tart még.

A német földre érkezett afgánok menedékjogáról kérdésre válaszolva rámutatott, hogy a hatályos jogszabályok alapján Németország területén lehet kérni menedékjogot a német államtól. Azonban eddig a ramsteini bázisra érkezett afgánok kevesebb mint egy százaléka élt ezzel a lehetőséggel – tette hozzá.

Antony Blinken és Heiko Maas a támaszponton videóértekezletet tartott több mint húsz ország külügyminiszterével és nemzetközi szervezetek képviselőivel. Erről a német külügyminiszter a többi között elmondta, hogy valamennyi partnernek van valamennyi befolyása az afganisztáni folyamatokra, de ezt az erőt együtt kell alkalmazni és el kell kerülni, hogy a tálibok „kijátsszák egymás ellen" a nemzetközi közösség tagjait.

 (MTI)