Az ENSZ szerint Kína emberiesség elleni bűncselekményeket követhetett el az ujgurokkal szemben

Az ENSZ szerint Kína emberiesség elleni bűncselekményeket követhetett el az ujgurokkal szemben

Ujgur gyerekek Sanghajban. Ők még megszülethettek (Fotó: Reuters/Aly Song)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az emberi jogok súlyos megsértésével, és az ujgurok ellen elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolta meg Kínát az ENSZ – írja a BBC. A világszervezet annak ellenére is megjelentette az ujgurok elleni bűncselekményekről szóló jelentését, hogy a brit közszolgálati adó hírportáljának cikke szerint Peking komoly nyomást gyakorolt rá, hogy ne tegye.

Nem is csoda, hogy megpróbálták, mivel az abban leírtak szerint az ujgurok helyzetét kutatók egyértelmű, hiteles bizonyítékokat találtak arra, hogy Kína például kínozta az ujgurokat, ez pedig emberiség elleni bűncselekménynek minősül. A jelentés azzal is vádolja Kínát, hogy „homályos nemzetbiztonsági törvényeket alkalmaz a kisebbségek jogainak megnyirbálására". A 48 oldalas dokumentum szerint az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala rendelte meg, és kiderül belőle az is, hogy az ujgur foglyokkal a kínaiak embertelenül bántak, a verések mellett szexuális erőszakot is alkalmaztak ellenük a kényszergyógykezelések mellett.

Az ENSZ a jelentésben azt javasolta Kínának, hogy azonnal engedjenek szabadon mindenkit, akit az ugjuroknak fenntartott börtönökben tartanak jelenleg fogva. Arra azonban még az ENSZ sem tudott pontos választ adni, hogy hányan lehetnek kínai börtönökben az ujgurok közül. Emberi jogi csoportok becslései szerint az átnevelőtáborokban fogvatartottak száma már átlépte az egymilliót.

Bár korábban az Egyesült Államok népirtásnak nevezte azt, ahogyan Kína az ujgurokkal bánik, Peking még az ENSZ jelentése után is tagadja, hogy terrorizálná az országban élő népcsoportot. Sőt: átnevelőtáboraikat – miután létezésükre egyértelmű bizonyítékok vannak – már nem tagadják, hanem váltig állítják, hogy ezeket a létesítményeket a terrorizmus ellen hozták létre.