Negyvenöt nap kőkemény elvonás. Ez vár ma Afganisztánban minden drogfüggőre, akit elkapnak. Az ország irányítását ismét megszerző tálibok zéró toleranciát hirdettek az ópiummal, illetve a máktermeléssel szemben.
– A 2001-es amerikai invázió előtt, amikor szintén mi voltunk hatalmon, nem gyártottak kábítószert – jelentette ki augusztus végén magabiztosan a tálibok szóvivője. Zabihullah Mudzsáhid nem állított valótlant, a radikális szervezet 2000 júliusában valóban betiltott minden ilyen tevékenységet, ami egy ENSZ-jelentés szerint gyakorlatilag „teljes siker volt”. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy előtte négy évig Afganisztán a tálibok alatt is az volt, ami: a világ legnagyobb ópiumtermelője. Csak Helmad tartomány az ezredfordulón a világ ópiumtermelésének 39 százalékát adta. A helyzet azóta még keményebb lett, a friss adatok szerint az évi nagyjából 10 ezer tonna ópium 80 százaléka Afganisztánból származik. A „szektor” a becslések szerint 120 ezer embernek ad(ott) munkát.
A tálibok ópiumellenessége akár üdvözlendő is lehetne, ám a francia AFP hírügynökség fotóriportja pőre valójában mutatja meg, miként folyik a „leszoktatás”. A kabuli Avicenna kórházban készült képeken zavart, ijedt férfiak merednek ránk. Miután a tálibok összekapkodták őket a hidak alól és koszos sikátorok mélyéről, kopaszra nyírják, majd túlméretezett kezeslábasba dugják őket, hogy így készüljenek a fájdalmas és szorongással teli elvonásra. Az iraki Abu Grajb (Abu Ghraib) börtön és más, hasonló, a történelemből jól ismert létesítmények kínkamrái elevenednek újra. S miközben a fotók azt üzenik, a nyomor, a kilátástalanság és a brutalitás örök és kézen fogva jár, addig mind többen beszélnek arról a nyugati világban, hogy az újabb és újabb migrációs hullámok elkerülése érdekében még a tálib rezsim elismerését is fontolóra veszik.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/48. számában jelent meg, november 26-án.
