
November elsején is tízezrek gyűltek össze Belarusz fővárosában, az Függetlenség térre szervezett, „Nagypapák” menet elnevezésű menetre, hogy újfent demonstráljanak az országot 1994 óta vezető Aljakszandr Lukasenka augusztus 9-i „újraválasztása” ellen.
Az orosz TASZSZ hírügynökség tudósítása szerint a belarusz rohamrendőrség keményen oszlatta a tömeget: hang- és füstgránátokkal bontotta kisebb csoportokra a demonstrálókat, az akció során éles lövéseket is leadta a levegőbe. A beszámoló szerint legkevesebb húsz főt vettek őrizetbe vasárnap késő délután, a letartóztatások igen brutálisak voltak. A Szabad Európa Rádió szerint a tüntetés körül a mobiltelefonok térerjét árnyékolják.
A felvonulóknak később sikerült kitörniük a mintegy 300 egyenruhás felállította, őket körülkeríteni akaró kordonok közül. Ekkor állítólag nem történtek attrocitások a felek között.
Egy nappal korábban több tucat személy vettek őrizetbe, amikor több száz nő ugyancsak Lukasenka ellen menetelt. A november elseji demonstráció egybe esett a szovjet időszakban több tízezer kivégzett – és a Minszk külterületén, Kurapatyban eltemetett áldozatok – elleni felvonulással. Az 1988-ban felfedezett tömegsírokba többek között az 1946-ig működő, rendőri és titkosszolgálati feladatokat is végző hírhedt NKVD által kivégzetteket is hatoltak el. Az áldozatok számát 30 és 250 ezer közé teszik.
Az ellenzék Fehéroroszországban az augusztus 9-i vitatott tisztaságú elnökválasztás óta lényegében folyamatosan tüntet. A voksoláson Lukasenka a hivatalos végeredmény szerint a szavazatok több mint 80 százalékát kapta, ám ezt a helyi ellenzék és az Európai Unió sem ismeri el.