Lukasenka börtönben (tárgyalt bebörtönzött ellenzékiekkel)
Lukasenka és az ellenzék bebörtönzött vezetői (Fotó: belarusz elnöki hivatal)

Alekszandr Lukasenka belorusz elnök előre be nem jelentett találkozón vett részt ellenzéki vezetőkkel. A fehérorosz közállapotokra jellemző, hogy a találkozóra a börtönben került sor, ahol utóbbiakat tartják fogva - tudósít a BBC.

Az állam által működtetett média arról számolt be, hogy Lukasenka azért „kezdeményezte” a találkozót, hogy az alkotmányreformról értekezzen az ellenzékkel. A megfigyelők szerint e lépés Lukasenka gyengeségét mutatja.

Lapunk is folyamatosan beszámolt a nagy valószínűséggel csalások sorozatával lebonyolított fehérorosz elnökválasztás után kialakult tiltakozáshullámról. Mint írtuk, két elnöke is van Belarusznak. Az egyik Minszkben, a másik Vilniusban. Az egyik csalással nyerte meg a választásokat, míg a másik nem nyerte meg. A világ keleti fele Aljakszandr Lukasenkát tekinti elnöknek, míg a másik felén a lemondását követelik, és Szvjatlana Cihanouszkaját fogadják államfőnek kijáró tisztelettel. 

Meddig tarthat ki ilyen helyzetben Lukasenka?
Stier Gábor

Meddig tarthat ki ilyen helyzetben Lukasenka?

Mintha Nyugaton és Keleten is tanultak volna valamit az ukrán példából: az egyik nem akarja mindenáron megbuktatni Lukasenkát, míg a másik nem ragaszkodik hozzá mindenáron.

A tárgyalásról részletek nem szivárogtak ki, az állami híradás szerint a felek megegyeztek abban, hogy bizalmasan kezelik a megbeszélésen elhangzottakat. A találkozóról kiadott kép szerint Lukasenkával szemben 11 másik ember (közöttük ismert ellenzéki vezetők) ül, hétköznapi ruhában (nyilván a börtönben nem öltöny és kosztüm a dress code), és nem tűnnek felszabadultnak.

Egy kiadott videón Lukasenka ezt mondja az elé ültetett embereknek: „Arról szeretném meggyőzni nemcsak az önök támogatóit, hanem az egész társadalmat, hogy szélesebb perspektívában kell tekintenünk a dolgokat... Nem írhatják át az utcákon az alkotmányt.”

A fő ellenzéki vezető, a Litvániában tartózkodó Szvjatlana Cihanouszkaj minderre így reagált: e lépésével Lukasenka „elismerte, hogy léteznek politikai foglyok, akiket korábban bűnözőknek nevezett... de nem jöhet létre párbeszéd egy börtöncellában.”