A mémet egészségügyi miniszter szerint ez megfelelő és arányos intézkedés a koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben.
Külföld
A legfrissebb felmérés szerint a britek egyértelmű többsége a miniszterelnök lemondását szeretné.
Ezen felül nyolcezer helyettesítő tanárt és kisegítőt szerződtetnek határozott időre a hiányzó oktatók pótlására.
A görög kormányszóvivő a döntést azzal indokolta, hogy tízből kilenc koronavírussal összefüggő haláleset ebből a korcsoportból kerül ki.
A Francia Természettudományi Akadémia külső tagjává választották Karikó Katalint, akinek odaítélték a svéd Camurus Lipidkutatási Alapítvány kitüntetését is.
Komoly aggodalmának adott hangot az Ukrajna elleni esetleges orosz invázió következményei miatt csütörtök esti telefonbeszélgetésében Boris Johnson brit miniszterelnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára.
A járvány új szakaszába léptünk. Sokkal több a beoltott, mint decemberben, és nagyszámú gyorstesztet is vásároltunk, ezért a négy héttel ezelőtti korlátozások egy részre feloldható – mondta a kormányfő.
A versailles-i adminisztratív bíróság szerint az intézkedés „szélsőséges, aránytalan és nem megfelelő megsértése az egyéni szabadságnak”.
Az elmúlt hónapok történései azt mutatják, hogy rendre előfordulnak összecsapások az Ahmad Maszúd által vezetett Nemzeti Ellenállási Front és a tálibok között, sőt a katonai csoport nagyon könnyen erőre kaphat.
Az amerikai elnök „az oltatlanok világjárványának” nevezte a kialakult helyzetet.
Az új csomag további mintegy 1,5 százalékponttal csökkentheti az inflációt.
András herceg szexuális támadás vádjával magánemberként állhat a bíróság elé.
A boszniai szerbek elszakadási törekvéseiről van szó.
Lengyelországban találtak rá, újfajta szűrőtesztet állítanak elő.
Uszítással és kémkedéssel is vádolják.