
Újabb súlyos hírek érkeztek Szlovákiából, ahol már napok óta tombol a koronavírus brit mutációja. Az Index cikke szerint északi szomszédunknál a krematóriumok már nem tudják hol tárolni a halottakat, akár három hetet is várni kell a hamvasztásokra.
A hat szlovákiai krematórium gyakorlatilag non-stop működik, de az átlagosan napi száz halott nagyobb, mint a krematóriumok kapacitása, mert a családok nagy többsége hamvasztást szeretne.
A krematóriumok üzemeltetői attól tartanak, hogy a fokozott igénybevétel miatt hamarosan le kell állniuk karbantartásra, akkor pedig az amúgy is szűk tárolási kapacitás nagyon kevés lesz. Roman Mikulec szlovák belügyminiszter szerint megoldásként több hűtőkamiont kellene küldeni a krematóriumokhoz.
Az is nehézséget jelent, hogy sok temetkezési vállalkozó nem vállalja az elhunytak felöltöztetését, mert munkatársaik félnek a fertőzéstől. Most azon gondolkodnak a szlovák kormányban, hogy az meg kellene változtatni az oltási tervet, és előrevenni a temetkezési vállalkozásoknál dolgozókat, mert ők is fokozottan ki vannak téve a fertőzésveszélynek.
Északi szomszédunk egyébként is gondban van, mert a szűkös kórházi kapacitás miatt külföldről kellett segítséget kérniük. Ausztria katonaorvosokkal és ápolókkal segítene, Lengyelország kórházi ágyakkal, a magyar kormány pedig tíz lélegeztetőgépet küldött a galántai Szent Lukács Kórháznak abból a 300 milliárd forintból vásárolt 16 ezer készülék közül, amelyek döntő többsége raktárban porosodik.