– Mi történt velünk? – kérdezi Harry S. Truman, Twin Peaks-i seriff. – Fogalmam sincs. Valami történt, de nem emlékszem semmire – feleli Sólyom seriffhelyettes. – Fogalmam sincs, mi történik – visszhangozza a zavart negyedszázaddal később a Gordon Cole, FBI-igazgatóhelyettes bőrébe bújt David Lynch. Máig nem tudjuk, mi történt.
Harminc éve, 1990. április 8-án sugározták a Twin Peaks első epizódját az Egyesült Államokban. Ezen a napon valami alapvetően megváltozott, új korszak kezdődött a televíziózás történetében, David Lynch és Mark Frost addig ismeretlen kapukat nyitottak meg a tévés produkciók előtt. Az elmúlt három évtizedben készült sorozatok meg sem születhettek volna a Twin Peaks nélkül.
Minden Laura Palmer (Sheryl Lee) meggyilkolásával kezdődött. A szőke fiatal lányt nejlonba csomagolva vetette partra a víz Twin Peaksben. A békés észak-nyugati kisváros életét alaposan felkavarta a haláleset, amely azonban, mint lassan kiderült, csupán a belépő volt Lynch és Frost misztikus univerzumába. Az FBI Dale Cooper ügynököt (Kyle MacLachlan) küldte az ügy felderítésére, a nyomozás pedig az idilli díszletek mögé, a vegytiszta gonoszság eredetéhez, a Fekete Barlangba vezette a nézőket.
Felfedezetlen terület volt ez a közönség számára. A sorozatok addig szinte mind ugyanazt a narratívát ismételték, kiszámítható módon, passzivitásra kárhoztatva a nézőt, akinek nem kellett komoly energiát fektetnie egy-egy epizódba. Lynch számára azonban a tévé egészen mást jelentett, rejtélyt, misztikumot és állandóan újratermelődő zavart. No meg, bizarr humort és soft dzsesszt, amely minden selymessége ellenére is állandó baljós előjelnek tűnt (akárcsak a zeneszerző, Angelo Badalamenti teljes palettája). Az alkotók darabjaira szedték a tévés produkciókat, és az elemekből egy ismerős, mégis rémisztően idegen világot építettek fel.
A gonosz Cooper ügynök | Magyar HangTruman seriff (Michael Ontkean) a kisváros egyenes, megvesztegethetetlen és keményöklű igazságosztója bármelyik átlagos bűnügyi szappanoperában felbukkanhatott volna. A Twin Peaksben azonban az egydimenziós karakter rögtön szédítő mélységet nyer. A seriff egy titkos társaság tagja, amely emberemlékezet óta védi a települést, ráadásul viszonyt folytat Josie Packarddal (Joan Chen), a helyi malom tulajdonosnőjével, rajta keresztül pedig egy szintén kellően misztikus bosszúhadjárat kellős közepén találja magát. És a példákat sorolhatnánk a szálloda- és bordélyház-tulajdonos Ben Horne-tól (Richard Beymer), a lányán Audrey-n (Sherilyn Fenn), az iskolai bajkeverőn Bobby Briggsen (Dana Ashbrook) vagy a motoros jófiú James Hurley-n (James Marshall) át a rettenthetetlen üzletasszony Catherine Martellig (Piper Laurie), az áldozat apjáig, Leland Palmerig (Ray Wise), és persze a misztikumba fulladó nyomozás központjáig, Cooper ügynökig.
A visszafelé beszélő és táncoló apró emberről (Michael J. Anderson), a jótevő óriásról (Carel Struycken), a félkarú MIKE-ról (Al Strobel), a farönkjét dédelgető Tuskó Lady-ről (Catherine E. Coulson), vagy a Kék Könyv titkos katonai programon dolgozó Briggs őrnagyról (Don Davis) már nem is beszélve.
– A baglyok nem azok, aminek látszanak – hangzik el számtalanszor az epizódok során, és lassan rádöbbenünk, hogy semmi és senki sem az, aminek látszik. De hogy akkor pontosan mi és ki, amit látunk, az egyértelműen sosem derült ki. Első nekifutásra két évadot élt meg a sorozat. Lynch saját bevallása szerint sosem akarta elárulni, ki ölte meg Laura Palmert, a stúdió azonban egyre nagyobb nyomást gyakorolt az alkotókra, hogy egy tisztességesen kiszámítható szériává alakítsák a Twin Peakst. Ez odáig fajult, hogy Lynch egyre jobban eltávolodott a produkciótól, amely a gyilkos leleplezését követően néhol szomorúan bárgyú kitérőket tett. Az új főellenség, Windom Earle (Kenneth Welsh) súlytalan maradt, és a vegytiszta gonosz, a Laura Palmer haláláért felelős démon, BOB (Frank Silva) utáni hajsza is ellaposodott.
Szerencsére az egyre apadó közönség miatt a stúdió sem erőltette sokáig a dolgot, a második évadot lezáró nagy fináléra pedig visszatért David Lynch, hogy egy hajmeresztő megoldással hagyja kétségek között vergődni a nézőket. Cooper ügynököt foglyul ejtette a Fekete Barlang, helyette gonosz alteregója szabadult a világra. Az utolsó kép a sötét-Cooper ördögi kacagása volt.
Csakhogy a Vörös Szoba nevű (rém)álomszerű helyen Cooper találkozott a meggyilkolt Laura Palmerrel, aki a fülébe súgta, hogy „találkozunk újra huszonöt év múlva”. A rajongók számára az üzenet kevésbé tűnhetett szimbolikusnak, hiszen ahogy közeledett határidő lejárta, úgy váltak egyre gyakoribbá a jóslatok és találgatások, hogy Lynchék valóban folytatják-e a sorozatot.
S bár Lynch 1992-ben leforgatta a Tűz, jöjj velem! című filmjét, amellyel visszatért Twin Peaksbe, kibővítve a történetet, ez nem elégítette ki a fanatikusok kíváncsiságát. A folytatásról szóló pletyka 2013-ban fordul komolyra, amikor a rendező lánya, Jennifer Lynch beszélt nyíltan apja terveiről. Nem sokkal később a Leland Palmert alakító Ray Wise utalt rá egy interjúban, hogy Lynch szívesen visszatérne a kisvárosba, hiszen az „még mindig ott áll”. A Showtime kábelcsatorna 2014-ben jelentette be, hogy valóban dolgoznak a folytatáson, a következő évek során azonban a rendező hol lelkesen nyilatkozott, hol lefújta az egész produkciót. Végül 2015 őszén elindult a forgatás, és 2017. május 21-én bemutatták a 18 epizódból álló harmadik évad első részét.
Kicsi volt rá az esély, hogy a Lynch-Frost páros meg tudja ismételni mindazt, amit negyedszázaddal korábban megcsináltak, de sikerült nekik. Hiába történt rengeteg minden a televíziózás terén a második és a harmadik évad között, hiába születtek kultikus sorozatok, amelyek mind a Twin Peaks köpönyegéből bújtak elő, az alkotóknak megint sikerült felforgatniuk a világot. A teljes széria újraírta a sorozatkészítés szabályait, de a nyolcadik epizóddal olyasmit alkottak, amit tévében sosem láttunk még, és biztos, hogy soha többé nem is fogunk.
A csatorna szabad kezet adott Lynchnek, aki ezt egy szürreális vízióval hálálta meg. Amíg az első két évad öniróniája a folyamatos reflexióikon keresztül elsősorban a tévénézés addigi szokásainak paródiáját teremtette meg, a harmadik évad az eltelt huszonöt év keserű tanulságait is magába olvasztotta. A világ immár a felszínen sem tűnt idillinek, komor és kegyetlen díszletek között elidegenedett karakterek beszéltek el egymás mellett. A humor is kétségbeesett menekülésnek látszott a valóság elől, a negyedszázaddal azelőtti, néhol börleszkbe hajló vidámság jórészt eltűnt, a groteszkből csak a rémisztés maradt meg, az ellenpontként szolgáló komikum is a horror eszköze lett.
A jó Cooper negyed század elteltével kiszabadulhat a Fekete Barlang fogságából, ehhez azonban cserére lenne szükség, ám gonosz énjének eszében sincs visszatérni. Így egyszerre két Cooper bolyong Amerikában, az elkerülhetetlen összecsapásra készülve
Mindeközben egyre több titokra derült fény Twin Peaks történetéből. Lynchék egy monumentális eposszá bővítették a sorozatot. Laura Palmer ennek köszönhetően immár nem a gonoszság egyszerű áldozataként mutatkozott meg: céllal küldték a kisvárosba. Lynch értelmezésében a gonosz Új-Mexikóban született, az első atombomba felrobbantásakor. A pusztítás centrumában jött a világra BOB, mellette azonban feltűnt a jó is, aki angyalt küldött a földre, hogy megküzdjön BOB-bal. A harc tétje pedig e szerint nem kisebb, mint az ember győzelme önmaga gonoszsága felett. Mindez a már említett nyolcadik epizódban vált világossá, amikor a nemrég elhunyt zeneszerző, a lengyel Krzysztof Penderecki megrendítő erejű műve, a hirosimai áldozatok tiszteletére írt Gyászének aláfestésével a kamera percekig hatol egyre mélyebbre a gombafelhőben.
A baglyok azonban még mindig nem azok, aminek látszanak. Hiába telt el 25 év, és hiába tűnt úgy, hogy körvonalazódott egy végigkövethető történet, David Lynch megint a bolondját járatta velünk. Abban a világban, ahol mindenből és mindenkiből legalább kettő van – Cooperből rögtön három is –, ahol (a forgatás előtt elhunyt) David Bowie karakterét (Phillip Jeffries) egy óriási teáskanna helyettesíti, és ahol többek közt emiatt sem lehetünk soha biztosak benne, hogy ébren vagyunk, vagy álmodunk, a történet fogalma új értelmet nyer.
Gordon Cole az egyik epizódban felidézi egy álmát, amelyben az olasz színésznővel, Monica Belluccival kávézik. Bellucci azt mondja neki: olyanok vagyunk, mint az álmodók, akik a saját álmukat élik. A kérdés csak az, ki az álmodó. Ki találja ki a történetünket, ki talál ki bennünket? – teszi fel a kérdést a Twin Peaks. Ha valóban egy álmodó álmát éljük anélkül, hogy tudnánk, ki az álmodó, sőt anélkül, hogy tudnánk, létezik valahol, vagyis akár mi is álmodhatjuk az egészet, akkor a valóság rögtön instabillá válik. A Twin Peakst nézve így akár a saját fikciónkat is átélhetjük.
A jó Cooper szürreális odisszeája a várva várt párbajjal ért véget, és bár a jóság látszólag felülkerekedett a gonoszon, Lynch nem hazudtolta meg magát. Aki válaszokat várt a harmadik évadtól, annak csalódnia kellett, hiába bukkant fel ismét Laura Palmer, végül semmi sem derült ki, sőt az utolsó epizóddal a rendező visszamenőleg is mindent megkérdőjelezett. Egyetlen rémisztő sikoly maradt meg számunkra.
Nem csoda, ha a felkavaró finálét követően szinte azonnal megindult a találgatás, hogy vajon mikor érkezik a negyedik évad? Olaj volt a tűzre a Hollywoodi Horror Múzeum 2019 őszi Twitter-bejegyzése, amely szerint valaki tud valamit a Twin Peaks jövőjéről, és ha ez igaz, akkor „sikítani és szédülni fogunk 2020-ban”. Miután előbb a Sólyom seriffhelyettest játszó Michael Horse posztolt egy sokatmondó fotót, majd Kyle MacLachlan tett közzé egy fotót, amelyben öltönyben ül, de a sorozat egyik szimbólumának számító „fánkokra gondol”, már szinte minden rajongó biztosra vette a folytatást. Lynch erre még rátett egy lapáttal, amikor arról írt, hogy mennyire szeret a Washington állambeli King megyében forgatni (ahol a sorozat jelentős részét felvették). Igaz, éppen a rendező volt az, aki valamivel korábban még arról beszélt, a sorozat lezárult, „az volt a vége, mindenki láthatta, ezzel ért véget.”
Ezek után már csak annyit mondhatunk, mint Gordon Cole: „fogalmam sincs, mi történik”. Bár a Horror Múzeumnak sajnos igaza lett, 2020-ban tényleg sikítunk és szédülünk, Twin Peaks nélkül is.
