„Egy kis sötétség igazán nem olyan nagy teher”

„Egy kis sötétség igazán nem olyan nagy teher”

Autók haladnak el közvilágítás nélkül maradt épületek mellett áramszünet idején Kijevben 2022. november 24-én (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Vissza kell térni a régi módszerekhez: disznóvágáskor például nem a fagyasztóba tesszük a húst, hanem füstöljük – mondta lapunknak adott interjújában Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, akit arról kérdeztünk, hogyan éli meg az energetikai infrastruktúra elleni orosz támadásokat a kárpátaljai magyarság. Azt is említette, hogy az emberek igyekeznek korábban nyugovóra térni, illetve felkapcsolva hagyják a lámpát áramszünet idején is. Ha felvillan a fény, mindenki talpra ugrik, és gyorsan nekikezd a mosásnak, vasalásnak, vagy letusolnak.

Elmondása szerint országosan mintha inkább dacot váltottak volna ki az energetikai infrastruktúra elleni orosz támadások. Amíg nincs igazán hideg, az emberek elviselik ezt a kellemetlenséget. Persze ez változhat, ha jelentősen esik a hőmérséklet.

• Hogyan oldják meg most az energiahiányt Kárpátalján?
• Mennyire tört meg a lakosság?
• Felgyorsíthatja a magyarok elvándorlását az energiahiány?

A teljes cikket a Magyar Hang december 2-án megjelent, 2022/49. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!