Nemcsak kiállt mellette, de már előre fel is skiccelte az '56-os magyar forradalmárt a 110 éve, 1913. november 7-én született Albert Camus. Na jó, nem konkrétan őt. Valójában azt írta le 1951-ben, mi teszi a forradalmárt, milyen behatások eredményeképp dönt valaki a kiállás mellett. A lázadó ember című kötetét a II. világháború után néhány évvel hozta ki. Abban számot kívánt vetni azzal is, hogyan történhetett meg az újabb világégés, benne a holokauszt korábban elképzelhetetlennek tűnő borzalmával. A Sziszüphosz mítoszával már felállította a maga filozófiai rendszerét a világ abszurditását, illetve az azzal való szembeszegülést illetően.
A lázadó emberben ezt vitte tovább, az öngyilkosság helyett már a gyilkosságot, illetve a lázadás természetét vizsgálva. Kit tekintünk lázadó embernek? Kiért áll ki valójában a zendülő, és mit szeretne elérni ezzel? Az egzisztencializmus egyik legfontosabb alakja korábbi barátjától és filozófiai szövetségesétől, Jean-Paul Sartre-tól is eltávolodott jelen könyvének megjelenése idejére. Ha azt nézzük, miként reagáltak aztán az ötvenes évek fejleményeire, miként látták máshogy például a keleten megvalósult kommunista államokat, akkor nem is csodálkozhatunk ezen annyira. Igaz viszont az is, hogy 1956-ra Sartre is belátta tévedését, és elítélte a magyar forradalom vérbe fojtását.
• Hogyan jellemezte a lázadó embert Camus?
• Mi az, ami jól megragadható egyéni és közösségi lázadásban?
• Miért érezhetjük igazán hitelesnek Camus-t?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
