Dokumentarista játékfilm? Játékfilmes elemekkel tűzdelt dokumentumfilm? Az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója inkább tűnik az utóbbinak. Viszont hogy még zavarba ejtőbb legyen az összkép, bekerül egy „így készült” szál is, melyben a történet alanya, az alkotók és a színészek közösen tárgyalják ki, hogyan eredtek a fél évszázados sztori nyomába. Melyről az érintett korábban könyvet is írt Lovag és Fitos címmel, a mostani mű ennek lesz részleges adaptációja – illetve folytatása.
Tóth Miklós a saját hatvanas évekbeli történetét írta meg az angol követségen dolgozó Alexandrával való, fájdalmasan rövidre szabott szerelméről. Ahogy a filmben el is hangzik: olyan időszak volt ez, amikor ügyeket kellett kreálni. Ezért lehetett, hogy Tóthnak semmi különöset nem kellett csinálnia azon túl, hogy a nem megfelelő személybe szeretett bele. Túl voltunk már az ötvenes évek kemény diktatúráján, amikor valakire a legbanálisabb cselekedetek miatt is elképesztő büntetéseket szabhattak ki. De messze volt még a nyolcvanas évek olvadása, amikor már az lehetett a küzdelem tárgya: mennyire szabad megkérdőjelezni a körülöttünk lévő rendszert.
A ’68-as történet viszont önmagában valószínűleg nem lenne ma már kellőképp izgalmas. Elmeséltek hasonlót már sokszor, legutóbb például a giccsbe fulladt Az almafa virágában. Lukácsy György és Nagy Anikó Mária filmje viszont többet tud ennél. Itt épp a cím második fele lesz az érdekes: a szerelem rekonstrukciója. A múlt nyomainak kutatása, amely nagyon is kockázatos eredményekkel járhat. A legerősebbek azok a jelenetek, amikor a már idős Tóth Miklós meg-megtorpan. Amikor kimondatlanul is érződik, mennyire küzd a feltételezés ellen, hogy egykori szerelmét akár ellene mozgósíthatták. Valódi meglepetésekkel szolgál számára így is, ahogy saját sztorija nyomába erednek.
Lehetséges-e megnyugtatóan lezárni egy hasonló történetet? Szükséges-e? És mi kell hozzá? Mit mondhatna nekünk a másik fél, ha megtaláljuk őt? A helyére kerülhet-e végül minden? Az 1968 megmutatja azt is, hogy a sorsunk alakulása ugyanúgy jelentéktelennek tűnő apróságokon bukhat, legyen bármilyen a rendszer. Csak diktatúra idején még őrizhetjük a reményt, hogy a világ alapvetően normális lehetne, ha hagynák. Múlhat mégis a másikra való rátalálás annyin is, hogy keresztül tudunk-e jutni egy ajtón.
Az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója nem forradalmi film, nem váltja meg a világot. Amit vállal, azt viszont teljesíti, és épp ettől lesz olyan izgalmas. Attól, hogy nem egy lezárt egészet kapunk, amelynek már az elején sejthetjük, mi lesz a kifutása. Sokkal inkább olyan ez, mint az élet maga: menet közben alakul, apróságokon múlhat, és fogalmunk sincs, fogunk-e a végén tanulni valamit. A történetmesélés szépsége, hogy ha a végén elsőre úgy érezzük is, tanulságok nélkül maradtunk, végül arra jutunk: épp ennek üzenete szól a legpontosabban mindennapjainkról.
1968 – Egy szerelem rekonstrukciója. Magyar dokumentumfilm, 95 perc. R.: Lukácsy György, Nagy Anikó Mária. Május 26-án vetíti a Duna Tv
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/21. számában jelent meg május 24-én.
