A pedagógushiány a gyerekeknek okozza a legnagyobb kárt

A pedagógushiány a gyerekeknek okozza a legnagyobb kárt

Tanárok tüntetnek a Kossuth téren, 2022 március 19-én (Fotó: PDSZ/Facebook)

Elkeseredettség, elégedetlenség a pedagógus szakmában feltétlenül van, de ne felejtsük el, nehéz úgy országos sztrájkot szervezni, hogy a kormány egyik első intézkedésével lényegében ellehetetlenítette a sztrájkjogunkat – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának elnöke. Komjáthy Anna elmondása szerint augusztus 30-ára még sikerült kiharcolniuk egy utolsó egyeztetést az illetékes államtitkárral, ha ez is eredménytelen lesz, folytatják a tavasszal felfüggesztett sztrájkot. Ennek keretein még gondolkoznak, de nem egyetlen napra tervezik kitűzni, mivel tavasszal határozatlan idejű sztrájkot hirdettek, az egyes intézmények maguk döntik el majd, mennyire állnak bele.

Az érdekképviseleti vezető beszélt arról is, hogy jelenleg egy 8 általánost végzett határvadász többet keres, mint egy 14 éve a pályán lévő tanár. – Tudjuk, most kevés a pénz, de ha még évekig várunk, lassan nem lesz, aki tanítson. Igaz, a minap Gulyás Gergely egy kormányinfón elmondta, a Vodafone távközlési cég megvásárlása majd profitot hoz, a nyereségből pedig akár a pedagógusbéreket is lehet emelni. De ezt inkább csak a hét vicceként értékeltük – fogalmazott.

• Hány pedagógus hiányzik szeptember 1-jén az oktatásból?
• Milyen tantárgyakat oktató tanárokból van a legnagyobb hiány?
• A közoktatás problémáit jelzik a romló nemzetközi eredmények, a magyar diákok egyre rosszabbul teljesítenek a PISA-teszteken. Van kormányzati elképzelés a negatív tendencia megfordítására?
• A pedagógusok körében van sztrájkhangulat?

A teljes cikket a Magyar Hang augusztus 26-án megjelent, 2022/35. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!