Aljas játékok

Elcsesztem. De nem tehettem mást. Nem lehet mindent megírni, és nem szabad mindent megtudni – no, nem úgy, ahogy azt a kormányzati nyilvánosság reprezentásai vallják, lásd még Gajdics Ottó szavai: „Mi is tudunk sok mindent, de nem hozzuk a közönségünk tudomására”. Az én némaságom oka az élet volt, pontosabban az élet szemrebbenésnyi pillanata.

Advent harmadik hetében zsúfolásig teli a hipermarket parkolója. A fogyasztási filozófia ismerős: tudjuk le most a beszerzést, karácsony hetében minden zsúfolásig teli lesz. Nos, barátaim, újfent nem sikerült túljárnunk egymás eszén. A kiürült bevásárlókocsis tároló sarkában idős asszony álldogál. Ahogy rám néz, már tudom, hogy meg fog szólítani, mert ez a tekintet az a tekintet, a nincstelenek, a segélykérők kétségbeesett üzenete. De nem áll össze a kép, mert rendezett a ruhája, mintha csak a papát várná, hogy üres placcot találjon az öreg Suzukival. Mellé érek, lesüti a szemét.

A teljes cikket a Magyar Hang december 16-án megjelent, 2022/51. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!