Álmodjunk szebbet és jobbat!

Tegyük föl, hogy én vagyok az a hülyének gondolt nyugdíjas, a teljhatalmú miniszterelnök által kedvezményekkel sújtott, boldoggá avatásra született célszemély, a reménybeli választási támogató, az idióta, aki (a Honeybeast szerint) célba is érhet, aki bármiféle alamizsnának örülni tud és képes, aki a nyugdíja szinten tartásának épp úgy tud örülni, mint ha az egy valóságos nyugdíjemelés volna. Az, aki a levágásra szánt Röfijét mutogatva hinni tud a disznóólat kampányépületnek tekintő, mintegy saját zsebből kifolyó pénzt ígérő aranyos embernek, és az is én vagyok, aki a pincéjében potyázva kvaterkázó, pálinkás demizson töltésében és ürítésében igencsak járatos teljhatalmú főembernek simán elhiszi, hogy neki is küldenek majd egy nyolcvanast, ha a számok úgy alakulnak, és az is, aki hazafias és kutyakötelességének érzi és gondolja, hogy kitöltse a nemzeti konzultációnak nevezett blöffcsokrot, mert tudja, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, csak ezek a mindannyiunk nyakába bombaként szakadt szankciók okozzák az összes olyan gondot és bajt, problémát és szerencsétlenséget, amit a miniszterelnök nekem és korosztályom még élő képviselőinek okozott a választások előtt érdekből és kellő felelőtlenséggel osztogatott, azóta semmivé lett nyolcvanasokkal, mintha akkor tényleg jól álltak volna a számok.

Én vagyok az a Tisztelt Honfitárs, aki megszólíttatott a konzultációs pakk kísérőlevelén, és én vagyok az a gyönge képességű kisnyugdíjas, aki elhiszi, hogy a szankciókból keletkezett az összes gond, amelyeket a brüsszeli bürokraták nyakába lehet és kell varrni, akkor is, ha a szankciókat a pesti bürokratákkal együtt írták alá.

A teljes cikket a Magyar Hang december 9-én megjelent, 2022/50. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!