Az írásról – Kerti levelek II/1.

Egyszer azt mondod, írjak, másszor azt, hogy ne. Nem is tudod, hogy mennyire igazad van, mennyire egyetértek veled. Én sem tudom mindig eldönteni, hogy írjak-e, vagy inkább mégse? Azt hiszem az ír csak igazán, akinek az írás probléma. Az első harminc kerti levelem* (lásd a Magyar Írószövetség már nem frissülő online magazinján) is végső soron erről is szólt. Az írásról, a neked írásról, a hozzád beszélésről. Erről a problémás helyzetről. Arról, hogy megérthetjük-e mi egymást, magyarok? Most, hogy újra írhatok ide neked öthetente egy-egy kerti levelet, újra megpróbálom, hátha megértjük egymást. De ahhoz tudnunk kellene, hogy mi az az írás. Miért írunk? Hogyan írunk?

Nem könnyű kérdések ezek, de talán már kialakult köztünk ez a – nevezzük úgy –, „bizalmas kapcsolat” (hiszen te olvasol és én írok), így elmondhatom, jobban mondva leírhatom, már amennyiben tudom, amennyiben lehetséges egyáltalán, hogy mégis mit jelent írni. Akkor leszek pontos, azt hiszem, ha önmagamnak is ellentmondok, tehát törekedni fogok rá, hogy csak akkor érts meg, ha. Ezt itt direkt nem fejezem be, mert a befejezetlenség, a hiány, a le nem írt szavak néha fontosabbak, mint. Az írás ugyanis az egyik legmágikusabb emberi tevékenység, ahogy az olvasás is, ami nemcsak kimondással, hanem a hiánnyal is dolgozik. Persze lehet írni olvasás nélkül, de igazán mégsem lehet. Ez is egy ellentmondásos igazság. Mint ahogy az is igaz, hogy lehet ugyan anélkül élni, hogy az ember nem ír, de talán mégsem lehet.