Egy pad között

Tudjuk, hogyan szól, két tenyér, ha csattan. Vajon miként szól egy tenyér, ha csattan? A híres zen koan – mint a koanok általában – az abszurditással szembesítő rejtvénybe zárja a világ rendjét, amely a megértésben hozhat megvilágosodást. Én, azt hiszem, maradok a sötétben. Már gyerekként sem értettem a problémát: egy tenyér, ha csattan, az a pofon. Ilyen egyszerű. Persze a koan komplexitásából ez semmit sem von le, de a pofon esetében valóban egy tenyér csattan, és ennél aligha találunk egyszerűbbet és abszurdabbat. Épp mint a magyar közélet: egyetlen hatalmas pofonban élünk már évek óta.

Július elején a Ferencvárosi Önkormányzat és az Amnesty International a Tompa utcában szivárványszínűre festett egy padot, a fővárosban először. De nem utoljára: a következő egy hétben a szerencsétlen ülőalkalmatosság többször cserélt köpönyeget, mint egy virtigli kormánypárti politikus. A kerület, az emberjogi szervezet, a fradista ultrák, a Mi Hazánk és a lokálpatrióták festőszerszámokkal vívott csatáját végül a legjobb – értsd: legmagyarabb – megoldás zárta le, elszállították az inkriminált műtárgyat. Ez a valódi nemzeti minimum: ülhetünk a földön.

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap július 21-én megjelent, 2023/29. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!