Egyre csak vigyorognak

Sok van már a rovásukon, mégis, egyre csak vigyorognak. Leginkább rajtunk, hogy ilyen könnyen hajlíthatóak vagyunk. A jogrendszer, amely azért van, arra hivatott, hogy szabályozza mindennapjainkat, úgy mutálódott az elmúlt közel másfél évtizedben, hogy a hatalmon lévők különféle retorikai és egyéb kommunikációs eszközök segítségével könnyedén elkenhessék a határvonalat jogos és jogtalan között. Annyi minden jogellenes ma már, és mindez annyira elfogadott, hogy sokakban felmerülhet a kérdés, volt-e valaha igazságosság, akár csak egy rövid időre is ebben az országban. Egyáltalán van-e még létjogosultsága a szónak: igazságosság? A kérdés levegője és a belőle áradó hangulat önmagában kiábrándító, viszont tartalmának érvénye vitathatatlan. Gondoljunk csak a választójogi törvény többszöri, s minden esetben a hatalom megtartásának érdekében történő módosítgatására, vagy a nemrégiben bevezetett, a tanárok jogállását, munkakörülményeit átalakító, legalapvetőbb emberi jogai kat pedig sok tekintetben zárójelbe helyező, a megrendszabályozást deklaráló státusztörvényre.

Sok van már a rovásukon, mégis, egyre csak vigyorognak. Felmerülhet a kérdés, miért nem tartanak attól, hogy egyszer mégiscsak számot kell majd adni mindenről. Beszélni kell jachtról, helikopterről, magángépről, beszélni kell a Balaton körüli, vélhetően komoly természetkárosító tevékenységgel járó beruházásokról, ócska lélegeztetőgépekről, oligarchák, haverok, köztük a főhaver és persze a család vagyonáról. Derűsek, mert nem hiszik, hogy baj lehet, és legyünk őszinték, egyelőre ezt mi sem tudjuk elképzelni.