
Erről szól még a cikk
Idén már a második negatív értékelést kapta a magyar szuverén államadósság a hitelminősítő intézetektől. Január elején a Fitch Ratings stabilról negatívra rontotta az eddigi osztályzatunk kilátását, a Standard and Poor's (S&P) pedig január 27-én egyenesen leminősítette Magyarországot. Ezzel az eddigi BBB besorolásról BBB mínuszba kerültünk, ami ugyan még éppen belefér a befektetésre ajánlott kategóriába, de a következő visszasorolás már a befektetésre nem ajánlottat jelentene, azaz bóvliba kerülnénk.
Az elemzői vélemény szerint egyelőre ugyan nem kell további lesorolásról tartani, inkább attól, hogy március elején a Moody's is negatív kilátást léptet életbe. Amennyiben azonban március végére kiderülne, hogy egyelőre hiába várunk az uniós támogatásokra, akkor komolyan felvetődne az esélye a bóvliba kerülésnek. A S&P szöveges értékelésében utalt is erre a veszélyre. Bod Péter Ákost is Virovácz Pétert kérdeztük.
• Figyelembe veszik-e a politikai szempontokat a hitelmnősítők egy-egy ország értékelésénél?
• Miért más most a helyzet, mint 2013-2014-ben, amikor utoljára a befektetésre nem ajánlott kategóriában volt az ország?
• Milyen plusz terheket jelentene, ha tavasszal mégis bóvliba kerülnénk?
A teljes cikket a Magyar Hang február 10-én megjelent, 2023/6. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!