Aligha kétséges, hogy a tíz éve kirobbant közel-keleti kormányellenes tüntetéssorozat, vagyis az arab tavasz Szíriában követelte a legtöbb emberéletet. A halálos áldozatok száma ma már bőven meghaladta a félmilliót, Európát többmilliós menekültáradat öntötte el, Szíria nagyobbik része pedig a mai napig romokban hever. És bár a szíriai háború még egyáltalán nem ért véget, ma már egyre több értékelés mutat rá arra, hogy egy ilyen véres konfliktus még akkor is elkerülhető lett volna, ha Szíriában minden dolog adott volt ahhoz, hogy robbanjanak a társadalmi feszültségek. A tragikus események miatt óriási felelősségük van a nagyhatalmaknak, amelyek a mai napig képtelenek arra, hogy felülbírálják egykori hibás döntéseiket.
Ahhoz, hogy a szíriai konfliktus okait lássuk, mindenek előtt a Baath-rendszer lényegét kell értenünk. A Baath Párt Szíriában 1963-ban a „március 8-i forradalomnak” nevezett hatalomátvétellel vette át az ország vezetését, ez a politikai erő – testvérpártjaihoz hasonlóan alapvetően nacionalista és szekuláris beállítottságú volt, ami igen erős szimpátiát mutatott a szocialista eszme iránt is. A rendszer több ízben is konfliktusba keveredett a szunnita szélsőségesekkel, ennek csak egyik állomása volt az, hogy 1982-ben Hafez el-Aszad elfojtotta a Muszlim Testvériség felkelését Hamában. Mindeközben az ország elitjét egyre inkább az alaviták alkották – ide tartozott az Aszad-család is. Szíriában természetesen más kisebbségek is éltek, a síitákon kívül szép számmal találhatók itt keresztények és drúzok is, akiknek jellemzően kevesebb konfliktusuk volt a hatalommal.
A teljes cikket elolvashatja a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
