
Március fontos hónap lesz a magyar film szempontjából. Végre mozikba kerül ugyanis a tavalyi év egyik legfontosabb alkotása, a Magyar Filmkritikusok díját is elnyerő Hat hét. De hányan hallottak eddig a produkcióról? Szakonyi Noémi Veronika hivatalosan tévéfilmként tudta elkészíteni a nyílt örökbefogadásról szóló kamaszdrámát. Mit jelent ez a kategória 2023-ban? Nagyjából annyit: leadja (egyszer) valamelyik tévé, nincs viszont országos mozis forgalmazás.
A tévéfilm, amely a nyolcvanas-kilencvenes években még értelmezhető műfaj volt, ma elsősorban azt jelenti: kisebb pénzből elkészíthetsz valamit, ami valószínűleg kevesebb emberhez is jut majd el. Pedig a televízió mint médium egykor mást jelentett. Ha jóval többen mentek is moziba, mint ma, de fontos bemutatók egy este alatt többeket képernyő elé ültethettek, mint ahányan összesen jegyet váltottak volna. A mai lehetőségek között tévéfilmként tudott elkészülni Deák Kristóftól a Foglyok vagy Tóth Barnabástól az Akik maradtak, amely utóbbi végül majdnem Oscar-jelölt lett. De Goda Krisztina rendezése, a Gárdonyi-adaptáció Ida regénye is tévéfilmes támogatással készült. A kosztümös film meg is idézi azokat a műveket, amelyeket még a képernyő előtt néztünk. De azért így is helye lett volna a mozikban. (Egyszer-kétszer vetítették, én Szolnokon láttam, megérte.) Szakonyi Noémi filmjéről azonban sokan nem feltétlenül fognak hallani a mozis bemutatója után sem.
• Mennyit számít a közéleti értelmezhetőség?
• Mi marad meg a nézők fejében?
• Miért nem kell aggódnia Rákay Philipnek?
A teljes cikket a Magyar Hang február 24-én megjelent, 2023/8. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!