Meglékelt narratívák

Hallva a teremben növekvő zajt a bölcsész évfolyam első közgazdaságtan-óráján, az addig a saját szavaiba feledkezett, de egyébként rendkívül kedves tanárnő feltette nekünk a kérdést: „Elvesztették a fonalat?” Amire a hátsó sorokból valaki bekiabálta: „Miért, volt fonal?”

Ehhez az egyetemi emlékemhez képest nagy különbség, hogy az Orbán-rendszernek sokáig nagyon is volt fonala, amit még akkor is el kell ismerni – sőt, talán annál fontosabb látni –, ha valaki egyáltalán nem ért egyet azzal, amerre ez a fonal tekeredett. Több volt ez propagandánál, még akkor is, ha például a családpolitika brandje sokkal szélesebb társadalmi körben keltett kedvező benyomást, mint amennyien valóban élni voltak képesek vele. Habár – meggyőződésem szerint tudatosan – blokkolták a társadalmi mobilitás útjait az oktatási, szociális és foglalkoztatáspolitika kiválasztott eszközei révén, a foglalkoztatási ráta negyedszázada nem látott szintre emelkedése a 2010-es évek közepén sokak számára újrateremtette a biztonság és az élet valamilyen szintű tervezhetőségének érzését. Az egykori demokratikus rendszerváltást kísérő gazdasági biztonságvesztési tapasztalatot és státusféltési pánikot felváltotta valamiféle középosztályosodás. Magyarországon pedig általában úgy szoktunk élni, hogy ha egy ilyen időszak tovább tart fél évtizednél, akkor az már egy szokatlanul hosszú sikerszériának számít. Részben ez lehetett annak is az oka, hogy a 2022 nyarán kezdődő megszorítások nem vágták földhöz a kormány népszerűségét, mivel talán még mindig fennállt a várakozás, hogy majd megoldják a helyzetet, és akkor visszaállhat a mindennapi élet 2020 előtti relatív kiszámíthatósága.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap október 10-ig kapható 2024/40. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!