Mérő László: Orbán Viktor arra tanítja az országot, hogy nem kell betartani az ígéreteket

Mérő László: Orbán Viktor arra tanítja az országot, hogy nem kell betartani az ígéreteket

Mérő László (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Elképzelhető, hogy Orbán Viktornak is túl kicsi ez az ország, mert túl nagy kaliberű politikus – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Mérő László. Az ismert matematikus, pszichológus vitathatatlannak tartja, hogy a miniszterelnök kitűnő képességű ember, aki, ha Amerikába születik, lehet, hogy most a világ vezető hatalmának élén állna. De nem oda született.

Mérő Lászlónak – mint kifejtette – az a baja Orbán Viktorral, hogy arra tanítja az országot, nem kell betartani az ígéreteket. – Nem az a fontos, hogy mit mondasz, csak az erő számít. Csakhogy Európa ma már nem így működik. És korábban Magyarország sem így működött – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez a fajta érdekérvényesítés az autoriter vezetők találmánya. Orbán pedig tipikus autokrata.

Szóba került az ellenzék is, véleménye szerint ezt a választást az döntötte el, hogy azok a szavazók, akik nem elkötelezettek az ellenzék iránt, de meghallgatták a mondanivalójukat, végül úgy mentek az urnák elé, hogy „Jézus Mária, akkor már inkább a Fidesz!”.

• Az Európai Unió az orosz agresszió hatására sokkal egységesebb képet mutat, mint korábban bármikor. Lehet helye Magyarországnak egy egyre szorosabbá váló államszövetségben?
• Legutóbbi könyvének címe: A dörzsölt szélkakas. Facebook, gazdaság, politika. Ebben arról beszél, hogy Orbán egy olyan szélkakas, aki még azelőtt irányba fordul, hogy feltámad a szél. Tartja még ezt a véleményét? 
• Mennyire őszinte az az ideológiai háttér, amelyre a Nemzeti Összefogás Rendszere épül?
• Az ellenzék leváltásának szükségességéről beszél. Lát erre reális esélyt?
• Milyen zsidó vicc jut eszébe az ellenzékről?

A teljes interjút a Magyar Hang június 17-én megjelent, 2022/25. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!