Miért vagyunk különutasok szomszédainkhoz képest? Milyen tényezők járultak hozzá mindehhez közelmúltunkban, min változtatott 1990? Ezt igyekeztük körbejárni a teljesség igénye nélkül.

Több megértéssel kellene lennünk magyar szövetségesünk iránt, aki […] önhibáján kívül nagyon bonyolult helyzetben van, és nem kellene hallgatnunk azokra, akik nyugtalanságot és gyűlöletet kívánnak szítani – az irántunk kivételesen megértő, Trianon apropóján született gondolat Bohumil Dolezaltól származik. A neves cseh publicista akarva-akaratlanul a körülöttünk élő többi nép oldaláról arra a sajátos jelenségre reflektált, amit mi előszeretettel magyar magánynak, egyedüllétnek szoktunk nevezni. És amit az 1990-es rendszerváltáskor, egy optimista pillanatunkban meghaladni akartunk. Ez sajnos nemcsak sikertelen volt, de a 2010 óta eltelt többszörösen kétharmados NER-uralom kakukk tojás-mivoltunkat egyre markánsabbá tette.

Kikerítve a többi világból

A magyar magánynak gazdag az irodalma, s noha az alapállás különböző, az „extra Hungariam non est vita” felfogást kevesen vitatták. Hiszen mi a Kárpátok karéjában, „kikerítve a többi világból, külön »magyar glóbus«” zártságában (Babits Mihály) élünk; a magyar alapvonása a bujdosás, „ebben a mesterségesen kimért és körülboltozott térben azonban múlhatatlanul ki kell fejlődnie benne a szűkösség, az állandó szorongatottság, a senyvedés, a megváltatlanság érzésének. Minthogy létalakító tevékenysége csak a maga szabta határokig terjed, azért ami ezeken kívül esik, arra gyanakvással tekint, annak támadó fellépésétől, romlást hozó beavatkozásától, elnyomásától tart szüntelenül” (Prohászka Lajos). Az egyedül vagyunk búsongó és kétségtelenül a magány büszkeségét hordozó gondolatának nyilvánvalóan megvan – a szláv tengertől való félelmen, a nyelvi különálláson és bezártságon túl – a valós alapja.

• Miért vagyunk különutasok szomszédainkhoz képest?
• Milyen tényezők járultak hozzá mindehhez közelmúltunkban és min változtatott 1990?