
Január 1-jétől hat hónapon keresztül Svédország látja el az EU soros elnökségét. Ebben a fél évben az elnökséget adó kormány állítja össze a napirendet, irányítja, szervezi, elnökli a miniszteri tanácsüléseket, képviseli az EU álláspontját a különböző fórumokon. Az Európai Parlamentben is megvitatták az elnökség programját, amelynek több pontja különösen érdekes Magyarország számára is.
Európa legyen zöldebb, biztonságosabb és szabadabb – ezekkel a szavakkal jellemezte a svéd elnökség programját Ulf Kristersson svéd miniszterelnök. Beszédének jelentős részét szentelte az orosz–ukrán háborúnak, ezen belül is kifejezetten Ukrajna támogatásának. Kristersson szerint a háború energia- és élelmiszerválságot, gazdasági visszaesést eredményezett eddig, de a következő hónapok is komoly kihívást jelentenek – ahogy fogalmazott – „elsősorban ukrán barátainknak”. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az uniós válasz erős, egységes és határozott volt az orosz agresszióra, de – hívta fel a figyelmet – közben folytatni kell a jogalkotást is.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!



