A szén-dioxid-kibocsátás után is jóvátételt fizettetnének a háborúzó Oroszországgal

A szén-dioxid-kibocsátás után is jóvátételt fizettetnének a háborúzó Oroszországgal

A Dnyeper vízi erőműve lángokban (Fotó: Denys Shmyhal/Telegram)

Kutatók egy csoportja azt követeli, hogy Oroszország a „klasszikus” háborús jóvátétel mellett az okozott szén-dioxid-kibocsátás után is fizessen Ukrajnának 32 milliárd dollárt. A felvetés természetesen csak elméleti, hiszen jelen helyzetben nem valószínű, hogy Oroszország bármiért is hajlandó lesz fizetni egy fillért is. Az elképzelés mégis jól jelzi, a földi éghajlatot ért károk egyre inkább hasonló súllyal esnek latba a háborúk okozta ártalmak számbavételénél, mint az épített környezet vagy a mezőgazdasági javak megsemmisülése.

Az ENSZ már 2022 novemberében elfogadta azt a határozatot, amely jóvátételi kötelezettséget ír elő Oroszország számára az Ukrajna ellen indított agresszió okozta emberi és környezeti károkért. „A háború üvegházgáz-kibocsátását számontartó kezdeményezés” nevű kutatási konzorcium jelentése szerint a háború első két évében legalább 175 millió tonna szén-dioxid került a légkörbe a hadi cselekmények következtében. Ez pénzben kifejezve 32 milliárd dollár kárt okozott Ukrajnának (és az egész világnak, hiszen az atmoszféra nem ismeri az országhatárokat). A számításhoz kibocsátott szén-dioxid-tonnánként 185 dolláros árral számoltak, ami jelenleg az üvegházgáz-emisszió gazdasági költségeinek legelfogadottabb értéke. Az amerikai Biden-kormányzat egyébként ennél magasabb árral számol: szerintük egy tonna kibocsátott üvegházhatású gáz 190 dollárral károsítja meg a gazdaságot. A jelentés kimondja, az Oroszországi Föderáció agressziója nélkül ez a kibocsátás nem valósult volna meg, így felelőssé tehető a globális éghajlat-emisszió okozta károsodásért.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap július 4-ig kapható 2024/26. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!