Repont-túra

Repont-túra

Forrás: mohu.hu

Már csak ők vannak előttem, mindketten a masinák előtt állnak. A kalapos bácsika egyenesen egy tápos zsákból varázsolja elő a palackokat tétova mozdulatokkal, látszik, hogy megbízást teljesít (akárcsak én), ez lehet talán az első visszaváltási akciója. Az ő gépe dolgozik, nyom, tör, lapít, nyeli a palackokat, szörpös-boros üvegeket. A dekoratív hölgy, könnyű nyári ruhában, erősen szenved a QR-kód beolvasásával, hol így, hol úgy tartja telefonját a vörös csík alá, de a kapcsolat sehogyan sem akar összejönni. Zsebkendővel törli meg a gép leolvasófejét („Ezt olvastam a GYIK-ben”, fordul felém halkan), de így sem valósul meg a konnektivitás a gép szoftvere és a banki rendszer között a célból, hogy a sokszor 50 forint az egyre idegesebb madám számláján landoljon. Csendes beletörődéssel helyezi a PET-palackokat a csőbe, majd rám pillant, és úgy fordulva, hogy ne lássam, a „jótékonyságot” avagy a „bolti utalványt” választotta-e kifizetési célként, elindítja a folyamatot. Néhány szippantáson vagyunk túl talán, amikor szinte egyszerre leáll a két gép, személyzetet kér, mert megtelt a tároló.

Benézek az eladótérbe (német diszkont multi csúcsidőben, reggel fél 8 környékén, brióst, tejet vásároló melósok, akcióra éhes átlagmagyarok, árut üvöltve dobáló kasszások), esély nincs arra, hogy valaki idejöjjön, és zsákot (vagy tudom is én, mit) cseréljen a gépben. A bácsika majdnem sírva fakad, tápos keze szinte remeg. A dekoratív hölgy és én egymásra nézünk (ez nem olyan tekintetváltás ám, mint amilyen a török sorozatokban történik snittenként), és azonnal a parkoló felé vesszük az irányt.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptember 12-ig kapható 2024/36. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!