Illiberality Tour 2018

Steve Bannon és Milo Yiannopoulos magyarországi turnéja során azt demonstrálta, hogy mi, magyarok a nagy nemzetközi kultúrharc fontos szereplői vagyunk. Az alt-right nevű republikánus irányzat hívei illiberális huszonegyedik századról ábrándoznak, és ha már Orbán Viktornak nem jött össze a találkozó Donald Trumppal, ez az alkalom végre lehetővé tette, hogy ne csak a Bayer–Bencsik szerzőpáros írjon szerelmes zsoltárokat a miniszterelnökről, hanem ezt ezúttal egy olyan világhírű celebritás végezze, mint Milo, aki azzal hálálta meg a kedves vendéglátást, hogy Orbánban egy új keresztes háború vezérét azonosította.

Először is tisztázzuk, hogy bár a két vendég pályája és küzdelme szorosan öszszefonódott, kulturális jellegük és közéleti szerepük nagyon különböző. Nem véletlen, hogy míg a nemzeti együttműködés elitje a romlottabb Bannonal már korábban is haverkodott – sőt Orbán még személyesen is beszélt vele –, addig a pedofíliával karaktergyilkolt Yiannopoulostól a fideszes politikai garnitúra a mai napig hermetikusan távol tartotta magát. Bannon ugyanis elsősorban politikus és stratéga, aki a Republikánus Pártnak azt a veszett szárnyát képviseli, melynek tagjai nem hisznek a klímaváltozásban, az abortusz és a fegyvertartás kérdésében pedig egyaránt képtelenek az árnyalt és kompromisszumképes véleményekre – vallási fundamentalisták és a tőzsde megszállottjai. Amit gyűlölni lehetett a Bush-kormányban, a neoliberalizmusban, a fegyverrel terjesztett demokráciában és a mindenható piac láthatatlan kezében, ők éppen azt hordozzák rendkívül nagy meggyőződéssel. Ők a Tea Party, akik bestiális karaktergyilkoságokkal vadásszák le a mérsékelt republikánusokat, akik csak addig követelnek szólásszabadságot, míg a maguk szólásáról van szó, és akiknek valahogy mindig a CNN által sugárzott fake news özön fáj, saját hazugságharsonájuk, a Fox műsorszerkesztési gyakorlatával nincs semmi problémájuk. Álszent, képmutató politikai pszichopaták, az amerikai részvénytársaságok jól fizetett ügynökei.

Trump-párti botrányhősök magyarázzák Budapesten a siker receptjét

Nem csak Milo Yiannopoulos és Steve Bannon érkezik.

Milo Yiannopoulos Bannonnal ellentétben egy hallatlanul progresszív és vicces troll, aki ténylegesen új identitást teremtett, amikor megalkotta a meleg-katolikus-konzervatív-zsidó polgár politikai archetípusát, amellyel képessé vált áttörni a véleménybuborékok falát: vitára kényszerítette az amúgy egymással sem szóba álló szektákat, kemény, átélhető kritikát fogalmazott meg egyaránt az agresszív és diszkriminatív feminizmussal meg a vallási-kulturális téren egyre türelmetlenebb iszlámmal szemben. Ellene már nem volt elég az, ami ilyenkor mindig: lefasisztázni, lenácizni. Milót meg kellett hallgatni, és vitatkozni kellett vele, ő pedig ezeket a vitákat rendre meg is nyerte, hisz mára a kultúrbalos narratíva oly mértékben szakadt el a valóságtól, hogy híveinek egy katolikus zsidó buzi kritikájára már nem volt válasza. Steve Bannon látta meg elsőként Milóban a csodafegyvert, a srácot, aki oly mértékben kisebbségi, hogy a civilizációból már kirekeszthetetlen, akin a kultúrbal minden karaktergyilkosságra és szándékos félreértésre épülő technikája kicsorbul.

Yiannopoulos pedig annyira nem volt független, és annyira nem igényelte az autonómiát, hogy elfogadta Bannon támogatását, holott tíz évvel korábban még épp ő rendezett volna fenyegető tömegtüntetéseket Milo fellépései előtt, az elvetemült zsidó ugyanis szemérmetlenül népszerűsíti a buziságot, nem ismer tabukat – pedig ugye a szexszel meg az amerikai zászlóval nem viccelünk, legfeljebb a niggerekkel –, röviden Milo legfeljebb annyira vállalható egy vonalas konzervatív férfi, mint egy genderprofesszornő számára. Most azonban, hogy használni lehet a „veszedelmes köcsögöt”, máris múlóban a homofóbia, mintha a Biblia soha, sehol nem hirdetné a különböző neműek házasságának szentségét. Nem tudom, jó úton jár-e Yiannopoulos, amikor a sorsát Bannonéhoz köti, mindenesetre tartok attól, hogy ez ugyanakkora tévedés, mint közös magyarországi szereplésük. Steve Bannon és Milo Yiannopoulos Budapesten minden kétséget kizáróan igazolták, hogy nem értik a régiót, nem értik a kelet-európai, posztkommunista világot, és minden igyekezetükkel a saját kultúrharcuk tengelyére próbálják a mi politikai és társadalmi helyzetünket felfeszíteni. Lelkesen szemlélik Orbán Viktor politikáját, mert úgy látják, hogy az ellentétes azzal a liberális kurzussal, amely az Egyesült Államokban kulturális terrort működtet, szavakat tilt be, boszorkánypereket rendez és egzisztenciákat semmisít meg. Látványosan nem értik, hogy mi, magyarok a katolicizmus és az ortodoxia, a nyugatos szabadság és a keleties szolgalét határán, egy félperifériás interzóna területén élünk, úgyhogy nekünk Erdoganról meg Putyinról nem a kultúrharc jut eszünkbe, hanem az oszmán-török meg a bolsevik elnyomatás. Számunkra csak másodsorban az a tét, hogy holnap szabadon kritizálhatjuk-e majd a feminista szélsőséget – számunkra elsősorban az a tét, hogy holnap szabadon kritizálhatjuk-e majd Orbán Viktort.

Bannon és különösen Yiannopoulos a posztmodern átfogó kulturális és politikai térhódítása ellen küzd. Azt hangoztatják, hogy nem lehet a végtelenségig dekonstruálni a társadalmat, a családot, a férfit, a nőt, a nemzetet, a valóságot és a nyelvet. Milo azt képviseli, hogy a modernitásnak van egy optimuma, ahonnan nem szabad továbblendülni, különben megvalósul a szabadság totalitarizmusa, amely nem más, mint a kultúrbal által diktált politikai korrektség és genderterror. Yiannopoulos nem érti – hogy is értené –, hogy Magyarországon még magának a modernitásnak is rendkívül gyengék az alapjai, hisz a társadalom modernizációja csak nemrég történt meg, és az is Kádár János meg az MSZMP felügyelete alatt. Magyarországon jelenleg nem a modernitás ártalmas meghaladása, hanem refeudalizálás zajlik. Míg az akadémiai életben és a belvárosi véleményelit köreiben a genderideológia és a politikai korrektség nagy érdekérvényesítő erővel van jelen, addig a társadalomra jóformán semmi érdemi befolyása nincs – hatalma kimerül a balliberális értelmiség tagjainak egzecíroztatásában és egyikük-másikuk jól irányzott levadászásában. Orbán Viktoron és rendszerén karcolást sem tudnak ejteni. Nekünk, magyaroknak az a legnagyobb bajunk, hogy a társadalmunk alig lett modernizálva. Bannon és Yiannopoulos pedig akkor tévednek nagyot, amikor a modernitást földesurak oldalán próbálják megvédeni – mert nem lehet. A modernitást csakis polgárok védhetik meg – vagy senki. Bannon és Yiannopoulos szövetsége Orbánnal egy új Jalta: amint győznek a kultúrbal erői ellen, máris egymás leggyűlöltebb ellenségeivé válnak – mi pedig újra a vasfüggöny rosszabbik oldalán találjuk magukat.